Remek ez az otthoni oktatás.
Már nem csak én, a "kocka" nagyfiaim is kezdenek elveszni a 66-féle oldalon...
Több classroom, fb-oldal, fb-csoport, messenger csoportok, redmenta, disqus, discord, learning apps-ok, email fiókok, mert egy abból sem elég, stb...
Persze gyűlnek a visszaküldetlen feladatok, a belépni nem tudás a túlterhelt rendszerekre.
Az odáig oké hogy magyarból, töriből, matekból, stb ne maradjanak le.
De könyörgöm most tuti a rajz, erkölcstan, tesi és ének házi annyira fontos, hogy fegyelmivel fenyegessenek érte?
A többi tantárgyból is bánatnak nem jelölik ki hogy mondjuk 2 hét múlvára melyik témakört tanulják meg és melyik feladatokat csinálják meg hozzá?
Könnyebb lenne mindenkinek saját tempójában tanulni, mint minden nap 15 percnyi sz@rokért lépni be huszonakárhány felületre!
Egyébiránt egy elsős pl magától nem tud tanulni. A szülők meg homeoffice mellett játszanak napi 8 órában tanítót. Kösszke!
Múlt hétvégén Q 2× is otthagyott minket biszbaszfalva határában az út szélén, hogy úgy megyünk haza ahogy akarunk...
Igen, a gyerekekkel.
Hogy mit vétettünk?
Nos, lássuk csak... először is semmit.D
Nem tudtunk bemenni Édenbe, mert lezárták. Nem miattunk.
Sírni tudtam volna, de inkább megpróbáltam kihozni a dolgokból a legjobbat, hogy ne legyen rossz hangulat.
Aztán Dani velem szemben volt pofátlan paraszt, de nem csináltam hisztit belőle.
Másodszorra konkrétan Q vágta neki az 5 éves fejének a háttámláját, aki inkább csak csöndben sírva jött hozzám, mert meg sem mert szólalni.
Teszem hozzá csak vigasztaltam, nem ugattam be érte.
Ehhez képest természetesen azt érdemeltük, hogy lelépjen és otthagyjon minket a pics.ba.
Mire hazaértünk, szokás szerint olyan volt, mintha semmi sem történt volna. De imádom ezt...
Töpinek mostanában állandóan rossz kedve van.
Minden bizonnyal sok rosszat teszek. Vagy nem tudom.
Mondjuk a mai "kifogásokat keresek" szövege tetszett nagyon...
Bizony basszus, már nem vagyok kamasz, más az értékrendem és ha csinálom a dolgom akkor azt csinálom és nem minden mást közben.
Mindegy, mostanában úgy is minden sz@r.
Én meg még kapom az ideggörcsöt ha lelép és nem tudom hol botorkál egyedül, telefon nélkül...
Próbálok haladni a dolgaimmal, a terveimmel.
Persze úszok és csúszok, mint mindig.
Ma pl be akartam fejezni a 11. videót, abból sem lesz semmi.
Fárad az agyam, fáradt vagyok lassan nonstop, pedig mostanában pihenek is, reggelente pár órákat alszom is.
Friss levegő hiány, mozgáshiány, boldogsághiány, motiváltsághiány, nem érzem miért is lenne/van értelme bárminek is.
A tanárok b@szogatnak, itthon mindenki fúj mindenkire mint a macskák, én meg tegyek rendet.
Q melójával sem tudom mi lesz, valószínűleg átmenetileg elmegy táppénzre.
A "nagyokat" (L.S.) lassan el kell engednem.
Na jó, az a lassan a jövő héten lesz.
Ivarérettek lettek, mehetnékjük van, nem férnek el rendesen, 21-28mm közöttire nőttek.
Imádom őket, meg fogom siratni őket.
Már így is könny szökik a szemembe, ha rágondolok hogy talán nem látom őket többet...
Annyi minden veszély leselkedik rájuk ott kint! De tudom hogy ez a helyes, ez volt a terv, engedni őket a szabadba.
Jut eszembe szabadság!
Lehet, hogy 35 éves koromra rájöttem mire is van szükségem ahhoz, hogy boldog legyek.
Nem egy rakat pénzre, bár az sok mindent megkönnyítene...
Szabadságra.
Nem a gyerekeimtől érzem magam ketrecbe zárva, nem az anyaság fojtogat...
Mégsem nekem való ez a láthatatlan pórázosdi, hiába 12 éves korom óta nem voltam 1 napnál tovább kapcsolat nélkül.
Majd egyszer talán kifejtem vagy kiderül vagy egyszer talán lesz valami ami más lesz, mint most.
Talán jobb.
Én már nem tudok semmit, csak várom állandóan a tökéletes nemtől a beszólogatásokat és kioktatásokat...
Bármi kapcsán. Az legalább megy nekik ha más nem is.
