Mennyit ér meg neked, hogy biztosan tudd, halálra kell-e ítélned valakit / valamit?

Meddig húznád tétlenül az időt, hogy elkerülhetetlen legyen az elkerülhető, gyógyíthatatlan a gyógyítható?

És akkor, ha a gyermekeid mindennapi boldogsága, mosolyuk forrásáról van szó?

Dühös vagyok.

Világgá akarok menni és ordítani ahogy a torkomon kifér...

Bordatörések és légmell ellenére hasra fordították Vilit, hogy műteni tudják a törött csigolyákat.

Úgy néz ki járni már nem fog tudni, de legalább él. Bár még nincs túl a nehezén...

Brutus valószínűleg nem megfázva volt és nem véletlenül van tele homokkal a veséje.

Az eddigi Rtg, Uh és labor alapján rákos a húgyhólyag és húgycső találkozásánál.

A megerősítő Ct több, mint 100000.-, eközben Q és az állatorvos is már lényegében lemondtak róla...

Én szeretném biztosan tudni ahhoz, hogy el tudjam engedni, nem akarok neki több szenvedést, de...

A két kicsi még nem tud mindent, de a lányom már sír, Bodó sokat szeretgeti, én próbálom itatni, fájdalomcsillapítózni, tisztába rakni, kézben tartani (úgy tud nyugodtabban aludni).

Időnként elvonulok zongorázni.

Nem akarok látni, hallani, gondolni és érezni semmit, senkit...

Senkit sem terhelni vele, ha néha én is sírok, ha látszik, hogy nekem is fáj, én is aggódom.

Mert igenis fáj látni. Fáj hallani. Fáj belegondolni. Fáj érezni. Fáj lélegzetet venni. Fáj megmozdulni.

Fáj a lelkem. Fáj a szívem.

Ma 24 éve vesztettem el az első gyermekem.

Az éjszaka nagy része a kutya mellett telt.

Hányt, időnként enyhén sípolva vette a levegőt és üveges tekintettel bámult a semmibe mozdulatlanul.

Már 5 napja nem evett, kihányja az összes vizet, alig áll meg a lábán.

Megint állatorvos, megint szuri, megint egy rakat lóvé, holnap újra.

Nem tudom hogy fogják a kicsik túltenni magukat rajta, ha nem éli túl...

Nem is tudom írtam-e már, hogy végre visszakaptam az autómat.

Másnap lerúgta az üzemanyagcsövet a motortérben és kitolt egy csomó dízelt mindenhova.

Azóta állandóan "Check injection" meg "Check emission" hibakódokat dob.

Szóval f@szán jó lett megint... vagy mi.

Délután hívott anyu, hogy a férje leesett a diófáról, elvitte a mentő.

Nem mozogtak a végtagjai, nem kapott levegőt.

Próbáltam nyugtatni, nem bőgni, nem szétesni.

Ő nem mehet be hozzá a kórházba, hétfőn műtik ki a csomót a tüdejéből.

Nemrég beszéltem a nővéremmel; többszörös csigolyatörés, szinte minden bordája eltört, légmell és tsai.

Nem tudom ennyi idősen hogy fog felépülni ebből.

Nem tudom ezek után anyu hogy fogja bírni a műtétet.

Nem tudom melyikőjüknek hogy tudnék segíteni.

Jobbnál jobb napok, a szívem szúr, a szemeim égnek, aggódom anyuért, aggódom Viliért, aggódom Brutus-ért, aggódom mi lesz a kicsik lelkivilágával, ha bármelyikőjüket elveszítik...

Manó holnap korizni megy az osztályával, remélem nem lesz semmi baja.

Isti jövő héten vizsgázik. Ha elbukja, akkor bukta az egészet.

Hetek óta megy az útszéli erdőirtás.

Hol a fák vannak az úton, hol a melósok téblábolnak a 90-es szakaszon.

Már eddig is szúrtam ki pár elpusztult állatot ott, de ma legalább egy tucat csak a mókusokból és csak az út szélén.

Van több madár, macska, stb, beljebb még több állattetem.

Utolsó tudomásom szerint védett állatoknak még zargatni is tilos az élőhelyét, nemhogy elpusztítani!

Tényleg ekkora fáradtság lett volna odafigyelni mely fák otthonok?

Az embereknél önzőbb, aljasabb, gusztustalanabb tömeggyilkos nincs a Földön.

Undorodom...

A múlt héten felhívott a burkoló, hogy mégis csak tudna korábban kezdeni.

Megbeszéltük, hogy ugyan hétfőn Pécsett leszek, de majd hív, hogy mikor tud jönni a fiával legalább az aljzatkiegyenlítést megcsinálni, annak úgy is száradnia kell 2 napot.

 Aztán hétfőn nem hívott. Kedd reggel volt tőle 1(!) nem fogadott hívásom, nem sokkal később visszahívtam, kinyomott.

Mivel nem hívott, így ma újra próbáltam, hogy mi a terv.

Erre nekiállt velem veszekedni a telefonba, hogy ő hívogatott megállás nélkül, én meg nem vettem fel és vissza sem hívtam (hogymialóf@sz?) és hogy nem engedtem be, pedig megbeszéltük a kedd 8 órát (felírtam volna, ha lett volna ilyentől szó, de így is itt voltam vele ellentétben) és hogy ő egy helyre max egyszer megy ki dolgozni, szóval keressek mást!

El nem tudom mondani milyen értetlenül álltam az előtt, hogy pont nekem akarja azokat a hazugságokat bemesélni, akivel előtte mást beszélt meg, ott a telefonomban a híváslista, stb...

Ennyire nem kell manapság a szakmunkásoknak a lóvé?

Mondjuk nem baj, ha nem, csempét felrakni és festeni egy átlag 10 éves is tud és nem kér érte súlyos százezreket, szóval addig trógerkodnak itt a SEGGédkőművesek, amíg inkább megcsináljuk megint mi magunk.

Utóbb kiderült azért hívott, mert elfelejtette a címet, így inkább máshova ment.

Ez ok, csak épp nem így kellett volna b@...a+!

Lassan senki, semmi másról nem tud beszélni, csak a választásokról és háborúkról.

Megállás nélkül megy a politikai hittérítés, uszítás és szapulás.

Unalmasak vagytoooook!!!

Tényleg nincs pozitívabb tartalmú mondanivalója senkinek?

Akkor ott b.ssz.tok meg.

Hülye nap, hülye emberek, még a gyerekeim is megint hisztisek voltak.

Az 1 éves tacskó vesehomokkal haldoklik, már egy fél fizut ott hagytam az állatorvosnál, küzdök érte.

Anyut meg megint műtik, most a tüdejével... :(

Bizony megérett, hogy bemenjek az iskolába és úgy elverjem ezt az agyhalott szarcsimbókot, hogy tényleg a nagy seggű, ló fejű, bunkó, pszichopata, agresszor zumbapicsa neje legyen az egyetlen férfi a háznál.
Egy dolog, hogy közel, s távol a legrosszabb, leginkompetensebb testnevelő tanár, akivel valaha találkoztam.
Szintén egy dolog, hogy sajnos már a két nagyfiam is beszívta ezzel a nyomorék elmeháborodottal, sajnos Dani még osztályfőnöknek is.
Ő volt az, aki azzal a nagy ötlettel állt elő a kicsi fiaméknak, hogy egy levegővétellel ússzák át az egész medencét.
(Akik próbáltak ennek eleget tenni, azok majdnem megfulladtak, Bodónak fél napig az egekben volt utána a vérnyomása.
Ez simán szándékos veszélyeztetés.)
A lányoméknál is már ezer és egyszer hülyébbnél hülyébb ötletekkel állt elő, hogy mivel szopassa őket.
Ma pl a dobbantóról elugorva kellett a szekrényen (!) bukfencezni, ami még csak körbe sem lett szivacsozva, de még úgy is életveszélyes és elmeháborodott feladat.
Miután párszor épphogy ki nem törték a nyakukat (a lányom bőgve hoztam haza annyira fáj neki még mindig), a gyerekek elkezdtek nyafogni rajta.
Az a pöcsköszörű a változatosság kedvéért úgy ordibált velük, mint az állatokkal.
(Ezt már azért kezdik megszokni, hiába rúgnák ki ilyen dumákért bármelyik diákot.)
Aztán addig ráncigálta a lányok karját, hogy vöröseslila színben pompáztak.

Hogy a toszomba lehet az egész osztály olyan betoji, hogy ilyenkor nem vonulnak le kollektíven vagy az osztályfőnökükhöz, vagy az igazgatóhoz?
Eddigi tapasztalataim alapján mindkettő elég értelmes és normális ahhoz, hogy kezdenének valamit a helyzettel.
Ehelyett a gyerekek félnek, sírnak, depressziósok és hallgatnak.
MIIIIÉÉÉÉÉÉÉRT?

Bizony megérett, hogy bemenjek az iskolába és még puhábbra verjem ezt a tüneményes jeNŐkét.

Csak néha csöndben háborúzgatok magamban kicsit.
Néha évekig is eltart, néha csak pár hónap, néha van egy kis szünet.
Hülyeség. Dedós dolog.
De én is érzek, vágyódom, megtörök, folytatom.
Csak a pókerarc és némaság ne lenne olyan nehéz...
Amúgy egész tűrhetően viselkedő kislányt sikerült faragnom magamból, de azért belül még mindig én vagyok.
Ugyanaz a lázadó, csapongó, ide nekem a világot...

Az önmegtartóztatástól lesz valaki felnőtt?
Erősen próbálkozom jó és felnőtt lenni.
Felelősségteljes.
Nem csinálni, nem mondani hülyeségeket.
Vagy csak az igazságot, ami visszaüthet.
Nem mindig sikerül, olyankor utálom is magam érte.
Ha más hibázik... emberi dolog.
Ha én... az a világ vége.

Mindenki cipel terheket.
Ésszel tudom, hogy nem fogok, de néha úgy érzem megrokkanok alatta.
Így is elég gáz egy ronda, öreg kamaszlánynak éreznem magam.
De jó dolgom van, nem akarom elrontani.
Soha ennyire még nem volt "könnyű" életem...
Igyekszem értékelni.
Igyekszem nem elb@szni.
Igyekszem tenni érte.

Ha nem bírok a véremmel, akkor nem megoldás lecserélni?
"A kisasszony véralkoholszintje: oh, inkább vér az alkoholszintjében."
Rég volt, poén volt úgy.
De most is jól esne egy reboot...

Ne játssz a tűzzel, ha nem akarod megégetni magad!

Kerüld el a magas labdákat, meg az alacsonyakat, meg a játékosokat és az összes labdajátékot is!

Amekkora mázlista vagy, úgy is lesérülsz és már fel sem épülsz többet...

Nem kockáztathatod mindenedet amid még van.

Egy dolog, hogy hónapok óta állandóan nyomi fáradt vagyok.
Másik dolog, hogy itt a héten megint olyan frontok vannak, hogy sem a fejem, sem a szívem nem like-olja.
De most még a "tavaty" is rám szakadt megint...

Úgy tudom utálni, mikor büdös semmire nem tudok rendesen koncentrálni.
Megvan, mikor fél percenként nézed, hogy írt-e valamit, várod, mint óvodás a Mikulást, révedezel a semmibe, kiül az értelmetlen vigyor a képedre, ha látod / hallod / olvasod...
Bruh!!
Persze ezzel együtt megint rám szakadt a rajzolhatnék is, mert valahogy ki kell jönnie, ha már igyekszem csöndben és mozdulatlanul tűrni az agyamban lezajló minivilágháborúkat.
Na, de a ceruzával is látható dolgot kreálok, márpedig igyekszem a láthatatlan némaság lenni a ködben.
Bármit is csinálnék, mondanék, írnék, úgyis csak a bajt hoznám a fejemre.
Próbálom tudatosítani magamban, hogy öreg vagyok én már bohócnak és amúgy is olyan kekszi vagyok mostanra, mint egy telesz@rt pelenka, csikhass van.
Csak a hormonjaim nem úgy gondolják...

Ez ellen amúgy nincs oltás? Az azért jöhetne belém.
Na, pont ezért nem szólalok meg!
Nyaú.