Valami voltam, valakivé tettél, valamivé váltál...

Egyszervoltam 2.0

Egyszervoltam 2.0

Fura vagyok

2024. október 03. - Phoenicia

Tegnap, amikor elhoztam a fiam a suliból, szomorú arccal közölte, hogy Attila, a legjobb barátja azt mondta, hogy többet nem jöhet át hozzánk játszani vele, mert az apja szerint fura vagyok.
Tényleg fura, hogy még nem mentem oda befejelni az orrnyergét a hiányzó agya helyére...
De most komolyan. Hol a tökömben élünk, hogy a XXI. században még azt gondolják egyes szülők, hogy az ő dolguk megválasztani, hogy a gyerekeik kivel barátkozzanak?
Ki is házasítják őket kedvük szerint, a gyerek megkérdezése nélkül?
Őszintén szólva a gyerekeim jelenlegi barátai közül egyikért sem vagyok oda. Attiláért sem.
Mégis, mikor nálunk akartak együtt játszani, vigyáztam rájuk, megetettem őket és egy rossz szavam nem volt sem arra, hogy Attila leselejtezett egy xbox kontrollert, sem arra, hogy az óvodás kishúgát hasmenéses betegen hagyták nálunk.
A gyerekeim barátaihoz igyekszem aszerint hozzáállni, hogy mit várnék el, hogyan álljon hozzá a másik szülő az én gyerekemhez fordított esetben és hogy mi a szeretett gyerekem érdeke.
Az biztos nem, hogy ha már ebben a debil világban barátot / barátokat szerzett, akkor bunkózással megnehezítsem a kapcsolatukat.
Én vagyok a fura.
Mikor "kedves" apukával még 2 mondatnál többet nem beszéltem az elmúlt 4 évben, csak anyukával néha, mikor együtt vártuk a gyerekeket vagy egymás mellett ültünk szülőin.
Fura mennyire hisztis, egymást furkáló óvodások a szülők gyerekeik segítése helyett.

Szülői közösség = kisegítős óvodás csoport

Szülői értekezleten lenni pont olyan, mint osztálycsoportban, vagy messenger csoportban kommunikálni velük; mintha egy kisegítős óvodás csoport közepére csöppennék.

Általános probléma, hogy amikor fel van vetve egy kérdés, egyetlen értelmes sem szól hozzá, aztán utólag megy a hőbölgés, hogy milyen szar lett megint kitalálva.
Ha valamiből egyet nem értés van, akkor felnőttek módjára megvitatás helyett megy a pár fős csoportokba verődve egymás háta mögött pusmogás, szemtől szemben pedig mindenkinek mást mondanak.
(Ilyenkor felmerül bennem a kérdés, hogy van-e egyáltalán saját véleményük ami mellett kiálljanak.)

Csoda, hogy az utolsó földigilisztát többre tartom, mint az embereket?

- Sólyom -

Az elmúlt 6 évben rengetegszer, legutóbb az egészséges életmódról szóló előadásomon szakadt ki belőle könnyes szemekkel, hogy ő mennyire utálja az anyját, mert "egy hülye kurva" és 7 különböző apukának szülte a testvéreit, róla meg nem gondoskodik soha.
Próbáltam azzal elsikálni az osztály előtt a dolgot, hogy nem mindig választanak jól maguknak a felnőttek sem partnert, bizonyára eddig nem találta meg az édesanyja, akivel megöregedni szeretne és ennyi lurkó mellett bizony nehéz egyenként elég időt szakítani rájuk, de attól még bizonyára szereti őket.
Ennél okosabb nem jutott hirtelen eszembe, de azért megmaradt bennem a gyerek szeméből a düh és elkeseredettség.

A szülői értekezleten az osztálypénzt nem fizető anyát akarták volna páran csapatba verődve "megfenyíteni" az "utcán elkapva".
Természetesen próbáltam bekussoltatni a dedós hangzavart, hogy értelmes felnőttek ilyen nem csinálnak és különben is mi ez a béna minigengszer stílus.
Őszintén szólva mindig, minden gyerekem, minden csoportjában van 1-2 olyan, aki (akár több évnyi) elmaradásban van a befizetésekkel.
Lehet rajta háborogni, de szerintem a legokosabb időnkénti rászólás mellett benyelni a dolgot. Úgy is mindig jóval többet fizetünk, mit amit felél az osztály, ha lényegében annak az 1-2 főnek (akaratunkon kívül) összedobjuk így az év végi fagyira valót, azon nem kell ekkora hisztit csinálni.

Szintén szülői értekezleten nekiálltak szóbeli megkövezni az ott sem lévő anyát, hogy "már megint potyogtatott és otthagyta a gyereket a kórházban".
Érdekes, amíg meg nem szólaltam, valahogy nem került elő, hogy egy ellátásra szoruló koraszülöttről beszélünk, akit felelős szülő nem visz el.
És arról sincs senkinek semmi valódi információja, hogy anyuka fodrászhoz, vagy a kedvenc sorozataihoz lépett le, esetleg a rengeteg többi gyerekéhez haza.
Ugye, így hirtelen csönd lett, majd témaváltás...
Amit nem tudunk, csak vélünk, arról igenis inkorrekt így ítélkezni (pláne a háta mögött)!

Ezek után a kérdést feltevő apuka támad ha választ is kap, nulla információval ő tényként állítja a rólam gondoltakat, de a tényeken alapuló válaszom csak rosszindulatú fikció.
Szerintem már a "helyes"írásával is elég röhejessé tette magát, így az újabb köpködős litániáit válasz nélkül hagyom.
Semmi értelme... Ha komolyan érdekelné a fia sorsa, megkapott hozzá jópár információt, hogy lépéseket tegyen (mondjuk segítségkérés felé, mert ezen az elverés nagyon nem fog segíteni).

Természetesen most MEGINT én vagyok a pusmogás tárgya a szülők között és a főgonosz.
De szeretem én az embereket...
Sebaj, jön a hellószarvín, meg a fagyjálmegegyavaszsíroskenyérért gúnár-nap, azoknál is megint én leszek a fekete bárány.

Filmek, sztárok és apróságok

Mennyei királyság

(Tudom, megint le vagyok maradva, hogy csak most láttam ezt a filmet először, de nem ez a lényeg.)
2 momentum és nincs is több kérdés...
- Isten akaratából! - ordította a keresztes lovag, majd lemészárolt egy csomó muzulmánt.
- Isten akaratából! - ordította a muszlim, majd lemészárolt egy csomó keresztényt.

Na, most vagy nagyon retardált és agresszív Istenük van, akit nem kellene ennyire imádni, vagy valamit nagyon félreértelmeztek a nagy fanatikusságukban, vagy nem is vallásosak, csak kellett valamire fogni a népirtást.
Egyébiránt, ha egyistenhívők, akkor ugyanaz a képzeletbeli barátjuk, csak máshogy hívják. Ha azt gondolják a másiké másik Isten, akkor meg nem is egyistenhívők, onnan bukta a hitük a vallásukban.

Mondtam már mennyire rühellem a fanatikusokat? Szemellenzős, debil agresszorok.

Színészek, popsztárok, celebek és tsaik

Bár tudnám miért és kinek jó, hogy egy előmumifikált gumiszörnyet csináltat magából...
Egy csomó idősebb színészt már csak akkor fedezek fel egy-egy filmben, amikor a végén kiírják a nevét, addig meg azon gondolkodok, hogy kire is hasonlít egy kicsit.
Egyetlen egy.., nem, SENKIT sem tudnék ellenpéldaként felhozni, hogy tényleg szebb lett plasztikázás után (kivéve persze akinél autóbaleset, égés, stb sérüléseket hoztak helyre).
A celebeknek nem pont hogy példát kellene mutatni hogyan lehet méltósággal öregedni?
Van néhány (bár lassan inkább csak volt néhány) idős színész, énekes, közéleti személyiség, aki olyan gyönyörűen őszült meg, ráncosodott meg...
Az ember még inkább a szívébe zárta őket.
De ezeket az előmumifikált gumiszörnyeket felismerni sem lehet, max lenézni, hogy mennyivel nagyobb az egójuk, az önimádatuk, és a pénztárcájuk, mint kellene.
Ez példamutatás? Helyes önkép? Tényleg szebbnek, fiatalabbnak látják így magukat, hogy teljesen röhejesek vagy épp gusztustalanok lesznek?

Ha megfullad a gyerek, attól jobban úszik?

Egy dolog, hogy Pihe-Puhát már a középső fiam osztályfőnökének szerettem, mert ott már tényleg nagyon elpattan a cérna, ha én telefonban elkezdek káromkodva hangot emelni egy tanárra...
A lányom idéntől beszívta tesitanárnak, amire ugyanolyan botrányosan rossz, mint a "kedves" párja.
A kicsi fiam meg úszás oktatónak.
Hétfőn át kellett volna úszniuk a medencét egy levegővel, amire a nagyok sem képesek (nem kis medence).
A fiam kis híján megfulladt, mert nem bírálja felül, követi a tanár utasítását.
Én azért közöltem vele itthon, hogy többet meg ne próbáljon ilyen f@szságot, mert az oxigénhiánytól sérül az agya.
Nem egy kib@szott gyöngyhalásznak küldtem a gyerekem, de még csak úszni sem, leszarom hogy ezek a retardáltak mit erőltetnek rá, NEM kell megcsinálni és pont.
Ha pöröl a tanár, meg lehet mondani, hogy anya üzeni, hogy majd bejön beszélgetni vele az igazgató és egy veszélyeztetés miatti feljelentés kíséretében.
Ma üzente meg a védőnő, hogy hétfő óta magas a gyerek vérnyomása (150).
Ha ezek után valami baja lesz a gyerekemnek, megfogom a "drága" jenőnéni fejét és bedugom a férje, lófejű diabácsi seggébe.
Úgy is elfér, jó nagy! És úgysem lesz az oxigénhiánytól agykárosodása annak, akinek NINCS agya...

Egyebek

blog_134434.jpg
- De jó így a hajad, fodrásznál voltál?
- Hú, de jó lett a frizkód, fodrásznál voltál?
Na, pont ezért nem fogok soha, de soha fodrászhoz menni!
Ha reggel bealszom és nincs időm kifésülni a gubancos fejem, meg összegumizni, akkort úgy nézek ki, mint aki a fodrásztól jött?
Ezek szerint akkor az elmúlt 20 évben sem tanult meg egy fodrász sem olyan hajat csinálni, ami nem egy kutya szájából tépett felmosórongyra hasonlít...

blog_091431.jpg
Ő itt Tyson, a 40. szülinapi ajándékom (majd decemberre), csak ma kaptam meg.

Holnap lesz a kicsi fiam 10. születésnapja. Borzasztó gyorsan nőnek...

blog_153758.jpg
Elég frankón elkezdtem őszülni. :D Ja-ja, készülök befesteni... Várj! Mégsem! XD
Ha megérem, hogy már az egész ősz lesz, qrva büszke leszek magamra, hogy ezt is megértem, eljutottam idáig.
Őszülni nem öregedés, hanem tapasztalat. Festék nélkül pedig nem fakó, csak magasabb az intelligencia, mint az egó.
Lehet megcáfolni, de az max önnyugtató hiszti lesz egy festőecsettől...

blog_9435.jpg
A lányommal egyen felsőnk lett. Betrollkodtuk új profilképnek Fb-ra, hadd dödögjenek már megint milyen förtelmes anya vagyok, hogy az egyik tőröm a 12 éves lányom kezébe adom ökölpacsizni.
Úgy is épp közutálatban vagyok megint, mert a verekedős, tetves gyerek apja ki van akadva miért közösíti ki az osztály az ő tündéri kicsi fiát.
A kölyök mostanában már nem csak a fiúkat rugdossa minden ok nélkül, hanem a lányokat is bántja, a többi anyuka meg azt hazudta apukának, hogy ők nagyon szeretik...
Persze ki nyitja már megint ki a száját, hogy mi az igazság? Lehet utálni, elfér a hátamon...
Ha a lányomhoz meg hozzá mert nyúlni az a tetves takonyzabáló, olyat lekever neki a kisasszony, hogy nem áll meg a lábán.

3 napig volt egy madaram

Csiri

Hétfőn hiába mentünk át a húsboltba, nem volt sem sütni való kolbász, sem főzőkolbász, így kedden vissza kellett mennünk.
Erre ott dekkolt a parkolóban egy Vörös vércse.
459620599_519549007691831_4657131647363990532_n.jpg
Odamentem hozzá és esze ágában sem volt megtámadni, egyedül a törülközőt próbálta megcsípni, amivel óvatosan körbefogtam, hogy ne okozzak benne több sérülést, mint amennyi már van.
Hazavittem és a tanultakhoz híven kerítettem egy kartondobozt és tálkát vízzel.
Na, a kartondobozból inkább kiugrott, még mielőtt ráhajthattam volna a tetejét.
Talált magának egy sötétebb, csendes sarkot az előtérben, így inkább zaklatás és kergetés helyett hagytam ott megnyugodni.
Közben megkerestem a (pont aznap szülinapos) ismerősömet, aki Nemzeti Parkos is, madarakkal is foglalkozik, tőle kaptam egy számot ahhoz, aki szerinte a legjobb és meg tudhatja menteni.
Mivel az autóm pont előző nap adtam le Pécsett a szerelőnél (és csak péntekre volt ígérve vissza, amiből végül szombat lett), érte jönni meg nem tudtak, így abban maradtunk a hölggyel, hogy majd később viszem, próbálok fuvart szervezni.
460391202_1067439178286308_602185305484773778_n.jpg
Mindemellett elmondta, hogy valószínűleg értelmetlen addig elautóznom vele, mert nem autó ütötte el, ahogy én gondolom, hanem áramütött madár, hamarosan el fog pusztulni.
Rengeteg dolgot mondott, amin én csak kiakadtam, pedig mind értékes információ volt, tapasztalatból mondta nem szívtelenségből és még igaza is lett.
A sérült szárnyával átellenes oldali lába feldagadt, elkezdett a talpa felől feketedni és teljesen úgy tűnt, mint aki teljesen egészséges ettől függetlenül.
Mindenben szinte percre pontosan igaza lett, pedig én dühös voltam, hogy így lemondanak róla, mikor "jól van".
Pár órával a hazahozatal után elkezdett érdeklődni utánam mit csinálok, szaladgálni a házban, mint egy csirke, bólogatva nézelődött, mint egy galamb.
Délután egyszer csak úgy döntött, hogy felugrálgat a vállunkra, a fejünkre és ott jó neki akár órákig.
Többet volt rajtunk, mint nem. :) Imádtam! Elneveztem Csirinek.
Valószínű volt, hogy idei és bár én tojónak hittem elsőre, egyszerűen még nem látszott a neme a tollazatán (laikusok számára, gondolom).
Éjszakára egy biztonságos, viszonylag tágas ketrecbe raktam, nappalra kiengedtem "randalírozni".
Egyik kedvenc helye az ágyamban, a párnámon napozás volt.
458980248_3798788453710371_8040177191404644356_n.jpg
Csütörtökön annyira úgy tűnt, hogy jól van (apadt kicsit a lába, próbálgatta mozgatni a sérült szárnyát), hogy kivittem az udvarra, a kutyáktól elzárt részre, hadd legyen tér körülötte "röpködni".
Amikor először meglátta Rocky-t (a kíváncsibb, fiatalabb kutyát), tátott csőrrel tolatott.
Majd jó alaposan megszemlélte, hogy beállok közé és a kutya közé és elküldöm a kutyát.
Nézett rám egy darabig, majd úgy döntött, hogy oké, akkor ő is megüldözi a kutyát.
Ez a sérült szárnyú, bicegő apróság széttárta a szárnyait és tátott csőrrel elkezdett rohanni a kutya felé!
Persze frászt kaptam és rohantam közéjük (nem ért hozzá Rocky), de olyan iszonyat röhejes volt a szituáció, hogy még most is megmosolyogtat.
Aznap végre evett is. Aztán másnap reggel elfeküdt és nem kelt fel többet.
Bőgtem, bőgtem, temettem, megértettem, amit Eszter mondott.
459305950_1264561291222889_3965460935654933412_n.jpg
Megint az okosabbnak lett igaza.
A szeretet ellenére nem vagyok mindenható, nem tudtam megmenteni, akit már nem lehetett...

Oltakozás vs. onkológia

A legtöbb oltott családtagom és ismerősöm azóta panaszkodik, hogy az oltás óta állandóan mindent elkap és sokkal jobban megviseli, amióta be vannak oltva, pedig előtte nem voltak betegesek.
A tanárok oltott gyerekeiből meglepően sok van most kórházban a szeptemberi iskolakezdéses vírusok miatt.
Erre 17 (!) rokonomnak és ismerősömnek lett hirtelen a semmiből rosszindulatú daganata, akik kb ugyanakkor kaptak Pfeizer-t, köztük édesanyám, apósom, exanyósom.
És akkor ne lássak bele összefüggést, ne dühöngjek és különben is még én vagyok a bolond oltatlan...
Mikor még a volt háziorvosom is nekiállt statisztikát vezetni, mert kiakasztja a hihetetlenül magas, 63%-os rákosodás a körzetében az mRNS vakcinákkal oltottak között.
Eközben elkezdték tesztelni a rák elleni mRNS vakcinákat Magyarországon... Hhh, inkább véleményt sem mondok.

Ratmobil

20240828_103035.jpg
16-a, hétfőre volt megbeszélve Gáborral Pécsett egy nagyobb "műtét" kicsiny Patkányomon.
A tervezett péntek délelőtt helyett estére lett kész (ami figyelembe véve mennyi + baja volt, teljesen jó idő), szombat délelőtt lett elhozva.
20240828_103058.jpg
Kiderült, hogy a kormány szervónak semmi baja, cserébe volt ott törött féltengely, leszakadt motorkitámasztó, lyukas klíma, mindenhová szétfolyt fagyálló, hiányzó csavarok és rugók helyett szigszalagok és gyorskötözők (kicsit kiakadtam rajta), rendbe lett hozva a kuplung, hátsó ablaktörlő, hajtókar csapágyak, vízpumpa, szélvédőmosó folyadék elfolyás elkötve, vezérléscsere, olajcsere (fekete volt, pedig mióta nálam van 10000-enként kapja a cserét), stb.
20240828_103046.jpg
Szóval a kocsim "megevett" 1 millát és az izzítás, a gány porlasztó cseréje, a haldokló hátsó stabilizátor, a váltó és a rögzítőfék javítása még visszavan.
Idén szülinapomra is, karácsonyra is azt kértem, hogy a maradékot még próbáljuk meg összetapsolni valahogy, végtére is gyerekeket hurcibálok vele.
20240828_103120.jpg
Ja, lehet, hogy tegnap beleszaladtam az első trafimba, hacsak nem vagyok megint akkora mázlista, hogy kitakart a bozót.
Pont előzést fejeztem be és még nem álltam vissza 90 környékére... majd meglátjuk.
De ebben a hónapban megint extra csórókoporsó vagyok, a zeneiskolára sincs pénz a számlámon.
20240828_103113.jpg

Tanévkezdés

Aug 27-28 tankönyvosztás. Természetesen külön az alsósoknak, külön a felsősöknek, na biztos beautóztam ezért 2× Bonyhádra...
Aug 30 tanévnyitó. Az utolsó pillanatban kitalálták, hogy "rendhagyó módon" ünneplő helyett tesicuccban menjenek az évnyitó előtt fél órával, mert egy piknik keretein belül meghallhatják egymás nyári élményeit.
Ööö... Egyrészt a nagyfiaim is oda járta és soha, de soha nem volt még ilyen "rendhagyó" baromság.
Másrészt nem kell hozzá zseninek lenni, de fél órában mit tudnak megbeszélni? Ha gyerekenként csak 5 percet számolok, ami messze nem elég, ha tényleg mesélne valamit, az kisebb osztályok esetén is már vagy 100 perc... És akkor még bele sem mentem mekkora ötlet abba a rengeteg kutyaszarba ülni kajálni (az iskola előtti füves területet valamiért a helyiek kutyaszaratónak használják).
Igazam lett, enni sem volt idejük nemhogy beszélgetni, de legalább ünneplő helyett tesicuccban hallgatták végig a felesleges makogását a "szavaló" kedvenckéknek, kevésbé volt kényelmetlen, mint értelmetlen újra.
Szombaton átrongyoltam Sásdra Istiért a Dóriékhoz. Egész jó volt, hogy Dani navigált.
2-án, hétfőn már a lányom fele osztálya hiányzott, keddre már neki is fájt a torka, szerdán már visszahoztam a sulitól a gyerekorvoshoz.
Csütörtökön természetesen egyszerre a lányom szülőije és fuvola órabeosztása. Gondoltam nem lesz gáz, Virág (fuvola tanár) normálisan áll hozzá, megbeszéltük előre a keddet. Amit elfelejtett, vagy mi, így pénteken jó korán rohangálhat le a lányom külön a zeneiskolába, meg vissza... :/
A szülőitől amúgy agyfaszt kaptam, hogy lehetnek felnőtt emberek ilyen retardáltak. Egyesek az osztálypénzt nem fizető anyukát "le akarták vadászni" az utcán úgy, hogy csoportba verődve megyünk oda hozzá megfenyíteni... Bakker, mi ez a gengsztergettófos? Aztán meg 10-én kellett mennie az amúgy még javarészt gyógyulófélben lévő osztálynak MMR oltásra, mikor 11-én hajnalban indultak 3 napos zánkai kirándulásra.
1.) Betegen TILOS MMR oltást adni a gyerekeknek, mert az az egészséges szervezetet is eléggé megterheli. 2.) Sok esetben lázt, kötőhártyagyulladást okoz, komolyan nem várhatott volna az ütemezés a kirándulás utánig?
Végül a mi szempontunkból mindegy lett, mert péntek reggelre már a kicsi is lebetegedett, mire este szabadultam a kicseszett tuba-órabeosztásról, már 41°C fölött volt a hőm. Jó volt úgy hazavezetni a szürkületben. Mindkét gyerek az egész 2. hetet kihagyta, a gyerekorvos közben megint elküldte nagylaborra a lányom. A bánat tudja miért ez a dilije...
A lebetegedős pénteken volt a nagyfiam 20. születésnapja. Végre, sok év után velem lett volna aznap. Szívem szakadt, de nem akartam, hogy megfertőzzük, mert az egyetemre még lázasan is bemenne, így szóltam, hogy ne jöjjenek Danival.
Ja, Dani meg megbuktattatta magát, mert nem jött ki 2 tanárral. Most állítólag azokhoz került, akikhez akart, csak az amúgy is szerintem fölösleges 5 év vegyészetre így ráhúz +1 évet.
14-én, szombaton lett a lányom 12 éves, 26-án, csütörtökön lesz a kicsi 10. Basszus... a legnagyobbat is nemrég szültem, mikor veszett el az összes időm az éterben?
Egyébként a tököm sem tudja miért, de megemelték 20000-re az osztálypénzt, pedig aztán lóf.szra sem költenek szerintem, sehol egy elszámolás az eddigi mire ment el.
A wc-papírtól a nyomtatópapírig mindent mi szülők viszünk, az ünnepségekre mi sütünk és veszünk cuccokat, karácsonyra a húzott gyereknek saját kontóra kell ajándék, kirándulni, vagy színházba, ha nem ingyenesen mennek, azt külön fizetjük...
Szintén vicces, hogy a tanárok szerint "önállóságra nevelés", hogy már nem kérhetjük el a leckét, a gyerek találja ki maga mit tanuljon / pótoljon, amíg beteg. A 10 éves is pl elkérhetné saját maga a szintén 10 éves osztálytársaitól Fb-on (!) a leckét. Egyrészt 10 évesen még nem is regisztrálhatnak maguknak Fb fiókot, csókoltatom a tanári kart! Másrészt a 10 éves osztálytársak pont nem írják fel a hiányzóknak a leckét és nem értem ennek miért az én fiamon kell csattannia. Ugyanis számon van rajta kérve, amit senki sem küld el neki leckét! A lányomnál detto. Ha idén is emiatt lesz rontva jegyük, most már kiverem a hisztit az igazgatónál. Jó hogy úgy érzik kötelezhetnek rá, hogy okoseszközöket vegyek a gyerekeimnek és kötelezőből regisztráljanak olyan felületekre, amik nem véletlenül korhatárosak (nem 10 év a korhatár!).
Ja, megint elkezdődött ez a szar és ja, még mindig kötelező az iskola, mert de jó is az a gyerekeimnek.
Hajnalban kelni, hogy mindig kialvatlanok legyenek, mert hiába fekszenek le korán, baglyok mint én és nem tudnak aludni (bioritmusról tényleg csak a "fejletlen" keleti országok hallottak?).
Fertőzik őket minden vacakkal a nívós közösségben (az influenza még normális, de a tetvesek, férgesek, bőrgombások? o.O), csesztetik őket egyes nevelésre alkalmatlan tanárok, akik pont leszarják azt is, ha törött csontokkal maradnak ott egész nap... Hhh, hagyjuk. Azért van néhány jó tanár is. Pl a mostani osztályfőnökeik. A kicsi tesitanára, a lányom környezet és magyar tanára... Meg amúgy is kötelező.
De esküszöm, 1000× jobban utálom az iskolába járást amióta nem én vagyok diák, hanem a gyerekeim.
Messze még az okt 26 (őszi szünet)...

Első tengerparti nyaralás

img_8800.JPG
Végül Q kért kölcsön a kollégájától, hogy mégis legyen nyaralás.
Nem is akármilyen, életünkben először külföldi nyaralás, ráadásul tengerpart!
img_9136.JPG
Horvátország, Peroj.
Lefoglalva a gyönyörű szállás medencével 3 éjszakára 420 euróért.
Fura volt, amikor közölte a spiné, hogy csak akkor véglegesíti a foglalást, ha megérkezik +400 euró foglaló, de mivel még sosem voltunk nyaralni (itthon sem, csak horgászni voltunk), gondoltunk ez az általános.
Aztán az indulás időpontja előtt kb 1 órával visszamondta a szállásunkat.
Úgy, hogy össze voltunk pakolva, a gyerekek már "tűkön ültek"...
Gyors szervezkedés, kétségbeesés, szálláskeresés, végül találtunk a Vir-szigeten egy magyar szállásadót kb ugyanennyiért.
img_9170.JPG
Kicsit tartottam tőle, hogy kavicsos a part, de nem volt kényelmetlen és egy darab skorpióval sem találkoztunk, pedig attól is tartottunk, mert sok riogatás volt a horvát fb csoportokban.
Az út rohadt hosszú volt és javarész éjszaka mentünk, hogy a gyerekek ne hányjanak be a nagy melegben.
A horvát hegyek közti hajnali pára viszont gyönyörű volt.
Az országból kb annyit láttunk, hogy kő, kő, hegy, erdő, kő, kő, tenger, kő, kavicsok.
img_9220.JPG
Hulla fáradtan megérkeztünk, erre a szállás egy merő rittyó volt.
Minden ragadt, foltos volt, macskaszőrös (allergiásak vagyunk a macskaszőrre is), az ágynemű is büdös és foltos, kb benzin+gyufa kellett volna fertőtlenítésnek mindenre...
Aztán a másik 2 elhelyezett család ricsajozott, mert ugye egy házban voltunk, aztán a tulajok mászkáltak be hozzánk random, mert a mi részünkön volt a mosókonyha...
Szóval a szállás "csodás" volt, soha többet a Kristian házba vissza nem megyünk.
Az utcákon és a parton sem voltak kukák, így viszonylag érthető módon minden tele volt szemetelve, mindenki mindent ott dobált el, ahol épp volt (mi nem).
Az iszonyatosan büdös csapvíz arra sem volt alkalmas, hogy mosogasson, vagy tusoljon benne az ember, ha nem akart vérhast kapni.
img_9331.JPG
Viszont a tenger... ilyen tiszta és sós vizet még sosem pipáltam!
Nyakig érő vízben is tisztán láttam a lábam alatt a kavicsokat, az úszkáló halakat.
Reggelente korán kimentünk, amikor még üres volt a part és hideg a víz, aztán 10-11 között vissza, majd 16 körül újra ki a tömegbe.
De annyira jó volt a tengerparton, a tengerben, a Napon, hogy még a "hering" tömeg sem zavart túlzottan, pedig a víz is, a fürdőruha is és a tömeg is az általam legutáltabb dolgok közé tartozik.
Életemben először tengerben voltam! Meg a gyerekeim is.
Minden ellenére nagyon jó volt!
img_9351.JPG
Egyetlen Naplementére, egyetlen Napkeltére és egyetlen éjszakára tudtam csak kimenni fotózni, de gyönyörű volt.
A peroji (?) spiné egyébként még azóta sem utalta vissza a 820 eurót, de Q állítólag lelevelezi vele, hogy "légyszi".
Ergo rendőrségi feljelentés még nincs, de én nem is tudok tenni, mert Q intézte és utalt.
Fel tudnék robbanni, de tehetetlen vagyok.
img_9413.JPG
Viszont a zökkenők és rittyó ellenére élveztem ott lenni.
40 év után először tengerparton...
img_9417.JPG

süti beállítások módosítása