Egész nap kint hasogatja a fát a tűző napon.
Fizikailag bírja. Már szinte férfi, de mégis gyerek. 17 éves...
Anyai ösztön, empátia, emberség?
Szeretnék kimenni hozzá, segíteni!
Odaállni mellé, csinálni vele.
De mi lenne belőle?
De miért? Nem az én fám, nem az én gyerekem,
biztos csak kelletni akarom magam, vagy megdugatni. :(

Miért én vagyok az őrült, hogy még képes vagyok igazán szeretni?
Ragaszkodni, megörülni, igazán bánni, őszintén, mélyen érezni...
Ha valaki kedves, azt gondolják gyenge. Egy fura, betegelméjű kullancs.
De nem úgy kellene működnie a világnak hogy segítjük egymást?
Nem az vinne előrébb?
Nem lenne jobb az embereknek szeretni és szeretve lenni?
Miért a visszahúzás, a törtetés, egymás eltaposása a normális?
Miért az az "erős"?

Vállalom, gyenge vagyok!
Szeretnék kimenni a tűző napra fát hasogatni, hogy segítsek neki...