Két Martini és egy üveg sör volt Liában, mikor meglátott egy srácot táncolni a tömegben.
Annyira elmélázott a látványon, hogy meg sem hallotta Buck cinkelődését kit bámul olyan nagyon.
-Te, itt az öcséd! - szólt Tony Buck-ra. - Ott csörög megint a helyén!
Buck hátrafordult.
-Tényleg megint itt van. Lecsapom ezt a gyereket! - kurjantott a többieknek. - Dan! - kiáltott a táncoló tömegbe. - Daaan!
A srác feléjük nézett. Hihetetlen hogy ebben a zajban meghallotta, sokkal valószínűbbnek tűnt hogy inkább megérezte.
-Na neee... - Lia nem hitt a szemének. - Ez komolyan az öcséd? - kérdezte.
-Bizony, megnőtt a disznaja! - nevetett fel Buck. - Hány éves is volt mikor utoljára láttad?
-Hááát, hét körül? Úgy emlékszem kb akkor kezdte az általános iskolát. Nagyon aranyos kisgyerek volt. Az a dundi baba arca... - mosolyodott el Lia.
-Na, most már jó szőrös az a babarc! - hörgött fel Tony. - Ugye, Dany?
Közben Dan odaért az asztalhoz, lekezelt a srácokkal, majd Tony székháttámlájára támaszkodott.
-Emlékszel még Liára? - kérdezte Buck.
-Naná! - vigyorgott kajánul Dan és kezébe vette Lia kezét egy kézcsók erejéig.
Hű, de gavallér! - gondolta Lia, kicsit még el is pirult.
-Hogy felejthetném el az első beteljesületlen szerelmem? - kacsintott a srác a lányra.
Istenem, de helyes lett! Milyen nagyfiú lett! Micsoda szemek! És az a száj... Hú de megharapnám! Jesszusom miket gondolok, csak ki ne látszódjon. Hiszen még szinte gyerek! Buck öccse. Nagyon fiatal. És naaagyon helyes...
-Na, ne viccelj! - próbálta elpoénkodni a helyzetet Lia.
-Nem viccelek! Fülig szerelmes voltam beléd és te rám se hederítettél... - válaszolt tökéletes nyugalommal a srác.
-Nekem fel sem tűnt! Biztos mert még szinte pelenkás voltál! - nevetett a lány.
-Na-na! Már majdnem tudtam olvasni! - tört ki röhögésben Dan, majd a többiek is vele.
-Csüccs öcsém, hagyd mára a sajtkukac csajokat! Ma ünneplünk! - kínálta hellyel Buck az öccsét.
A két srác egyáltalán nem hasonlított egymásra. Dan fekete hajú és csokoládébarna szemű volt. Kicsit alacsonyabb a báttyánál, sokkal finomabb arcvonásokkal. Az apjuk két, külön kapcsolatából születtek, de mindketten együtt, az apjukkal nevelkedtek.

A sokadik kört újra Tony állta.
-Kinek mit hozhatok? - kérdezte Tony már igencsak emelkedett hangulatban.
A testvérek szokás szerint világos sört ittak, Tony whiskyt.
-Amstel Bock. - szólalt meg Lia.
Tony eltűnt, majd jó sokáig el is időzőtt a pultnál. Láthatólag megint egy sikeres hódítást vitt véghez. Vissza az asztalukhoz már egy fiatal kis vékonyka lánnyal érkezett.
-Helló! Audry vagyok! - köszönt oda mindenkinek vigyorogva.
-Üdv Audry! - hangzott a válasz.
Belült Tony ölébe, majd onnantól kezdve végig egymás szájában lógtak, míg le nem léptek.
Közben Buck-nak is sikerült kinéznie magának egy dekoratív, hozzá hasonló korú lányt.
Hosszas szemezés és poháremelgetés után végült Buck is elköszönt.
-Jó volt újra látni Lia! Remélem megismételjük még néhányszor.
-Téged is Buck! Vigyázz magadra!
-Engem ne félts!
-Tudom... - mondta mosolyogva Lia, közben a régi idők, a régi Buck járt a fejében.
-Most már nem tudsz eltűnni, tudom hol a nappalos törzshelyed! - nevetett fel Buck és arconcsókolta Liát. -Szevasz öcsi, vigyázz Liára! - kacsintott, majd egy kézfogás után megindult a kiszemelt lány felé.
-Ezek jól leléptek csajozni megint! - szólalt meg Dan. - Mindig ezt csinálják.
-Mehetsz ám te is nyugodtan! Nem akarlak untatni...
-Hülyéskedsz? Tök jó társaság vagy. Jó veled dumálni kicsit.
Lia mosolygott. Valójában nem akarta hogy otthagyja a srác. Kellemes és érdekes társaság volt, nem mellesleg nem bírt betelni a szemeivel és a telt ajkaival.
-És most hogy leérettségiztél hova tovább?
-Művészeti egyetemre.
-Azta! És mi leszel ha nagy leszel? Művész úr... - nevetett fel Lia.
-Festészetet és gitárt fogok tanulni. Eddig is nagy szerelmeim voltak, most így foglalkozhatok velük jóval többet is. Talán meg is unom majd annyit! - nevetett fel Dan is.
-Kis Picasso. Gitározó Picasso. Érdekes kombó. Ha már felhoztad a szerelmet, barátnőd nem aggódik az egyetemi élet miatt?
-Á, most nincs senki lényeges aki számítana. Igazából nincs senkim.
Őszintén szólva Lia pont ezt akarta hallani.
-És te? Vállalkozás oké, Buck mesélte. De azon kívül mit csinálsz?
-Leginkább semmit. Szinte minden időmet felőrli.
-Régen táncoltál is. Abbahagytad?
-Igen. Már nem volt rá időm. Meg a társaság is megváltozott. Régiek közül sokan elmentek. Aztán jöttek újak, akik között már én voltam idegen.
-Kár. Én is táncoltam, de én is abbahagytam. Elegem lett a partnereimből. Milyen ez a Bock? Még sosem ittam barna sört.
-Ó, akkor ezt ki kell próbálnod! Nagyon finom! - nyújtotta poharát Lia Dan felé.
-Karakteres. De szerintem nem ez lesz az új kedvencem. - vágott egy apró fintort. Lia felnevetett.