Úgy kezdődött a nap, hogy szédültem, hányingerem volt, vert a víz, rosszul voltam.
Így vezessek, remek...
Szokásos szuttyogók az úton, egymás után 3× álltam meg és raktam ki az indexet, de a mögöttem lévő orral, sréhen odahúzta a parkolóba... lesza-lehu.
A nagyfiam a drága laptopját már 2 nap után szétverte, most már szét is szerelte és mutogatja hogyan állította bele a fém csavarhúzót, hogy ne "kerregjen" a ventilátor.
És akkor ne kapjak agyfaszt. Még mi vagyunk az idióták, hogy "szart vettünk".
A kisfiamék végre csináltak egy szép, egyszerű, találó anyák-napi ajándékot... a mamának.
Mióta az ő anyja? Nem anyák-nap? Ok, elengedem...
A lányom csak úgy volt hajlandó csinálni a pótlásait, hogy kvázi helyette csinálom meg.
Mert mindenre a válasz a vinnyogó, vállrángatós "denemtudooooom".
Aztán a középső fiam hisztiből olyat odavágott a nappaliban, hogy atombombaként szórta szét a szobában a chips-et.
A könyvek, a fényképezőgépek, a tv, a szekrények, a szőnyegek, a parketta, a rajzaim... mind paprikás zsíros cuccban úszva.
Egy dolog hogy pont egész délelőtt takarítottam megint.
De a drága könyvek, a több napos munkás félkész rajzaim... a könyvek csúnyák maradnak a rajzaim kukák.
A gyerek meg csak üvölt bocsánatkérés helyett.
Ezek után összeomlás helyett utolsó lelki mentsvárként felhívtam Q-t.
"Nem igaz, hogy nem számít mit csinálsz és én szeretlek. De fogd az irataidat, ülj be a kocsiba és menj a picsába..."
o.o