Nem szabad, nem illik, nem merem, nem tudom... elmondani, így inkább leírom, mert bennem rekedt.
Köszönöm a keddet!
Imádtam ahogy majszoltál, ahogy bontottad a csomagod, hogy értékelted a csóri kis apróságokat.
Köszönöm, hogy megkérdezted miktől félek, hogy érdekelt hogy vagyok.
Legalább úgy meglepett és jól esett, mint mikor a "bamba" után felhívtál és még írtál is.
Nem tudtam elmondani, de igazad volt, sőt nagyon finoman fogalmaztad meg, hogy dekoncentrált, béna, fasz voltam.
Csak pont tőled nagyon rosszul esett... bárki idegentől leszartam volna.
De melletted biztonságban érzem magam fizikailag és érzelmileg is, az pofánrúgásként hatott.
Máskor úgy beszélsz hozzám, mint egy ketyós dedóshoz egy türelmes óvóbácsi és imádom!
Nyugtat, feltölt.
Önkéntelenül elmosolyodok, ha közel hajolsz, még a szívverésem is stabilizálódik, ha rárakod a kezemre a kezed.
Tisztul a káosz körülöttem, jobban tudok figyelni, erősebbnek érzem magam és ügyesebbnek.
Minden bizonnyal teljesen debil vagyok, de ezek nekem nagy dolgok.
Kevés embertől nem félek, még kevesebben bízom.
Minden "hátsó szándék" nélkül van Rád szükségem.
Bár megértenéd...