Mostanában volt ugye a szülinapom.
Szokásosan semmilyen, no torta, no ünneplés, suli-ovi-meló, hétköznap.
A legtöbben egy kukkot sem szóltak hozzám, olyanok is, akiktől azért jól esett volna egy fél sor.
Viszont valahogy 15-én be lett pótolva...
Imádtam a délelőttöt óvóbácsival!
Beszélgetős kedve volt, megkérdezte miktől félek, agyhúgyköves "S"-kanyarban tolatós parkoltunk és társai.
Örült a kajának és az ajándékoknak is, láttam mosolyogni...
Délután egyszer csak jön Q, hogy vissza kellene mennünk Pécsre.
Kaptam egy kislány kaliforniai királysiklót!
Teljes felszereléssel. Pedig megbeszéltük hogy nem, majd valamikor egyszercsak.
Szóval amennyire tipikusan selejtes volt 8-a, annyira szerettem 15-ét.

Egyébként már csak 1 napot kell kibírni a téli szünetig.
A fiaim változatlanul leszarják, ha beszélek hozzájuk.
Kockulnak, káromkodnak, veszekednek, visszapofáznak.
A hetek óta tartó ködös időt imádom.
A nővéremék karanténban covidosak.
A délelőttjeim az állatkák etetésével, takarításával, főzéssel, porszívózással, udvar söprögetéssel telnek.
Elolvastam egy új Sylvia Day könyvet kb 24 óra alatt.
Pókokkal nem haladok, meg van akadva a nagyfiamnál a könyv bedigitalizálása.
Lehet hogy a téli szünetben újra rajzolgatok majd kicsit.
Időnként kicsit rámszakad a "szerelmesvagyok" feeling, mosolygással, szívveréssel, de gyorsan el is nyomom.
Nem igazán aktuális hogy ne legyek eszemnél.
De azért néha jó kicsit álmodozni. Halkan, egyedül.
Amúgy nem sok más érdekes van.
Meg ezek sem azok, max az én sivár életemben.
De nincs ezzel baj.