A farsang idén is elmarad.
Beöltözve ülhetnek a tanórákon, mint múlt évben.
Ugyanúgy összezárva, mint ha farsang lenne... mint bármelyik másik nap az iskolában.
Épp csak tanulniuk kell közben táncolás, zenehallgatás és sütievés helyett.
Mert sok értelme van.

A legjobb játékos nem léphet a pályára.
A kosarasom ülhet a kispadon, mert a pályára csak védettségi kártyával lehet lépni.
Ő, aki nem is oltható azzal a szarral az adalékanyag allergiája miatt.
Nem mintha amúgy kockáztatnám a maradandó károsodásokat okozó szívizomgyulladást, vagy egyéb szövődményeket egy kisgyereknél.

Az első koncertes gyerekek fele zokog.
Ahelyett, hogy izgatottan készülnének, boldogan zenélnének és életre szóló élményt szereznének a kicsik,
sírnak, mert egyedül kell lenniük, nem mehetnek be a szüleik meghallgatni őket.
Hónapokat dolgoznak, készülnek, tanulnak egy ilyen eseményre.
Aztán ott állnak egy pár vadidegen között az emelvényen.
Mert védettségi kártya nélkül nem mehet be a fellépőkön kívül más.
Az emberekkel szemben éneklő, fuvolázó, trombitázó igen, a székeken maszkban ülő szülő nem.

Amikor már rájöttek, hogy ezentúl nem hívják védettségi igazolványnak, mert a légyfingtól sem véd, csak oltottságinak, mint a kutyáknál...
Amikor a kétszer oltott már nem oltott...
Vajon a hetedik oltás után, amikor még mindig az oltottak állnak rosszabbul lebetegedés terén, végre tökön szúrja valaki azt, aki ezt az egész faszságot kiagyalta?
Addig is bőgessétek, szívassátok csak nyugodtan a kisgyerekeket.
Könnyű a leggyengébbekkel kajakoskodni és így kényszeríteni ki a "választható" kötelezőt.
Részemről már csak azért is basszátok meg!

Megoldjuk, aztán lesz itthon koncert.
Irkálunk veszettségi tökönszúrtammagam kártyákat és a fülünkre akasztjuk, vagy a valagunkra ragasztjuk mint billogot.
Pedig nem is mi vagyunk a vágni való marhák...