Fejfájósan, torokfájósan, fázva, fáradtan keltem.
No problem, keltettem (nehezen), összekészítettem, vittem őket.
Aztán állatok kaja, takarítás, ügyintézés, vissza értük.
Idióták az úton, lesza-lehu... "én aztán nem fogom vinni őket".
O.O Mármint a nagyfiam a kicsiket, ha meglesz a jogsija.
Miért? Mert csak. Menjenek busszal, ha én lebetegszem, vagy dolgozok, vagy bármi.
Köszi.
Otthon sikerült feldobálniuk a garázs tetejére a hullahopp karikát.
A létrát kinyitni nem tudják, de a 40kg alatti középső fiam imbolyogva tartja, a 65kg-os nagyfiam a tetején, a legkisebb a tövénél áll, én meg ezt meglátva kapom a szívrohamot...
Mint egy rossz "ez sem járt munkavédelmi oktatáson" meme a fb-on.
Aztán a középső elcseszett valamit, valami gyökér telefonos játékban, amitől kikelt magából és tombolt.
A drága, marhabőr boxzsákommal verte szét az emeleten a frissen festett falat.
"Gyönyörű" állapotú lett mindkettő.
Erre már én is kiakadtam, tök fölöslegesen ordibáltam egy sort, hogy ki van nyalva a s.ggük, mégsem vigyáznak semmire, bla-bla...
A fejfájás elviselhetetlenné kezdett válni, a torokfájás mellé hőemelkedés, hányinger társult és fájt a létező összes ízületem.
Remek, még le is betegszem. Mintha nem lenne elég dolgom és nyomorom enélkül is.
Estére már azon gondolkodtam, hogy inkább egy kád vízbe fojtsam magam, vagy ugorjak a tetőről a lemezkerítés élére.
Bíztató gondolatok.
Pedig vágytam rá, hogy egyedül legyek a gyerekekkel és ne legyen állandó feszültség.
Ne stresszeljek a "kilengésein", ne stresszeljenek a gyerekek, hogy beszólogat nekik.
De most marhára nem akarok egyedül maradni.
Nem tudom hogy fogok bármit is megoldani.
Még a saját gyerekeimet sem tudom... még saját magamat sem akarom...
Persze már megy az agonizálás, hogy mi a bánatot fognak ott kint csinálni.
Buszsofőrök. Ugyan mit? Ha épp nem kurváznak, pornót néznek.
Persze akár olvasni is lehetne, de...