Vagy valami hasonló sablonszöveg.
Holnap egy hete, hogy lelépett.
Igazából jól vagyok.

Vasárnap éjjel durván összeverekedett a két kicsi hörcsöge, hétfőn Bodó Picúrja elpusztult.
A lányom jobban bőgött rajta, mint a kicsi.
Istivel futtában eltemettük mielőtt indultam a kicsikért, nehogy sokkot kapjon Bodó, hogy olyan megtépve látja...

Kedden egy kis kupac fotóval jött haza a kicsi.
Megint egy valag lóvé a semmire...
De legalább most nem olyan ótvar sz@r képek.
Nem volt szívem most azt mondani neki, hogy nem.
Dani meg tojt iskolába menni.

Szerdán megjött Q gyógyszere a patikába, amit majd utána kell küldeni.
Úgy döntöttem, hogy egy minimális befektetést talán megér, így vettem pár vitamint.
Nem tudom fog-e bármit használni, de már a gyerekekbe is toltam némi D és C-vitamint, vasat, stb.
Dani végre lecsámpázott az orvoshoz... egész hétre ki lett írva a semmivel.

Csütörtökön a tejföl ködöket felváltotta a szakadó eső.
De annyira, hogy néhol a 90-es szakaszon 40 alá vettem a tempót és még így sem volt teljesen tapadás az úton.
Manó is hozott egy kupac fotót, megint egy adag zsé röptetve.
Mint, ha olyan sok lenne...

A fázós, ködös reggelek szépek, csak pont a f@szomnak sincs kedve hajnalonta kimászni a takaró alól és ezzel a gyerekeim is így vannak.
Kicsit nehezen indulunk meg, aztán az autó is nehezen indul... ő is álmos és fázik.
Ezen a héten nem nagyon kellett sok mindent csinálnom, jövő héten már muszáj lesz tankolnom és bevásárolnom menni.

A héten valamikor azon elmélkedtem, hogy minden szétesésnél jobbra, erősebbre rakom össze magam... fejlesztés ugye, vagy mi.
"Ami nem öl meg, az megerősít..." jeligével és a "sokaknak sokkal rosszabb" mantrával telnek a napjaim.
Viszonylag jól vagyok.
A gyerekek is.

A nagyfiaim ma mennek az apjukhoz, nem tudom hazaérek-e a kicsikkel a zeneiskolából addigra.
A kicsinek jövő hét szombaton lesz az első kosármeccse Pécsett, még kb semmi infóm róla.
Mennék szurkolni, fotózni, de a nagyok nem biztos, hogy akarnának jönni, vagy lehet-e...
Dani focimeccseire is szerettem menni.
Persze Bodónál baromira parázok, hogy egyszer képen törli a kosárlabda és betörik az a szép orra.

Igazából semmi extra nincs.
Fura délutánonként vaksötétben vezetni újra.
Úgy döntöttem visszább veszek a bagózásból, megpróbálok újra mozogni kicsit.
Úgy ráírnék... de nem fogok.