Igen, még mindig dilis vagyok.
És nem, most képtelen vagyok rinyálni bármiért is.

Egy hétig egyedül voltam a kicsikkel.
Ugyan tojtak a fejemre, hogy átismételjük kicsit a múlt évi tananyagot és hogy gyakoroljanak kicsit a hangszereiken, de viszonylag békésen és nyugalmasan telt a hét.
Állítólag Dani elkezdett készülni a tételeivel, Istit felvették az egyetemre és beiratkozott vezetni tanulni.
Várnám és elkísérném majd az extanárbácsimhoz, de így nyilván nem akarok mutatkozni előtte (sem).

Előkerült a múltból egy "szellem", Muky.
Még az első blogom ugyanott írtam, mint ő.
Egy elég rossz időszakunkban kapaszkodtunk egymásba lélekben.
Egy elveszett fiúgyermek és egy elveszett fiatal anya az ország két, messzi pontjáról.
Tudom, nem túl extra sztori, de nekem fontos volt.
Kerestem már, de nem találtam, most ő talált rám.
Örülök neki.

És hogy miért lehet madarat fogatni velem?
Hááát... :D
Sok-sok idő után mertem írni Neki, válaszolt, még képet is küldött...
Én meg tuti megint nem fogok aludni!

Ja, izomlázam van!
Ilyen sem nagyon volt még az életben!
De így kell annak, aki ilyen ritkán áll neki súlyzózni a hülye sérvei miatt.
És már olyan hajlékony sem vagyok, mint pár éve... kicsit megszültem a nyújtásokkal. XD
Szóval rá kell dolgozni, hadd fájjon, hadd érezzem, most úgy is túl vagyok pörögve.