"Előbb mondok le az életemről, mint Dancuról!" - zokogta a lányom a földön reszketve, összegömbölyödve, miközben a bátyja arca rezzenéstelen maradt.

Elment Dani is.
Elköltözött az apjához, mert onnan 20 perccel előbb ér be reggelente a suliba.
Állítólag úgy majd nem lóg állandóan és majd hajlandó lesz tanulni.
Ámen...

Közben a 11 éves kislányom darabokban.
1,5 év alatt elvesztette a kaméleonját, majd lelépett az apja, elvesztette a hörcsögét, majd lelépett a bátyja, elvesztettük a kutyánkat, ma pedig elköltözött az a testvére is, akivel a leginkább össze volt nőve.
Már a mellékes kategória, hogy beszart az a használt telefon, amije volt és ma cseszett kihozni a futár az újat, ami mára lett ígérve.
Közben 3 napja a gyerekorvosi váróban töltöttük a délelőttöket a hasfájásai miatt.
Volt itt minden; felfázás, mert fehérje van a vizeletben, nem az, akkor menjünk tükrözésre, de lehet, hogy nőgyógyászati, akkor oda vigyem, hó, most akkor kap savlekötőt, hátha...

A lányom egy napja vigasztalhatatlanul zokog, már úgy néz ki, mint egy élőhalott.
Összetört a lelke, kitépték a szívét és én már azt sem tudom hogy tudnám támogatni.
Életem leggyorsabb összeroppanása és talpraállásaként kibőgtem magam, amíg vittem a kutyáknak vacsorát és nem látták a gyerekek.
Még csak el sem tudtam köszönni rendesen a fiamtól, amikor elment, mert a lányom próbáltam egyben tartani.
És már nem tudom hogyan tovább.

Dani azt mondta minden hétvégén hazajön és hétközben majd hív minket.
Isti ugyanezt mondta azzal a kiegészítéssel, hogy úgy is kevés órája van az egyetemen, így hétközben is jön majd 1-2 napra.
A lányom is hallotta... ő is tudja, hogy egy kezemen meg tudom számolni hányszor hívott, vagy hányszor jött hét közben.
A lányom is tudja, hogy legjobb esetben is két hetente hétvégén láthatjuk, amikor is nem túl "családbarát".
Most akkor mondjam, hogy jó is, hogy megtanulja, hogy a férfiak igenis elhagyják és hazudnak?
Hazudnak, hogy visszajönnek, hazudnak, hogy gondolni fognak ránk, hazudnak, hogy észben tartják nekünk mennyire hiányoznak...
Hogy az élet egy csalódás, sőt sok csalódás sorozata és soha senkire nem számíthat... még a saját családjára sem?!
Komolyan ezt a helyes tanulnia belőle?
Komolyan ez...

Komolyan ez van.

Férfigyűlölő poszt?
Nem.
A nőneműeket sem tartom többre.
Az emberi lényeket kollektíven undorítónak tartom a sok hazugságukkal, önzésükkel, kihasználásukkal, és színészkedésükkel.
Aztán mehet, a "de én valójában nem is olyan vagyok, amilyennek mutatom magam", meg a "bennem senki sem szereti, amit nem is mutatok senkinek" műhiszti.
Mert mindenkinek nehezére esne kedvesnek, empatikusnak, emberségesnek lenni...
Na, ezért jobbak a pici gyerekek és az állatok.
0 megjátszás, 100% őszinteség.
Azt kapod vissza, amit adsz.

Aztán felnőnek a gyerekek és nem érted miért azt kapod, amit, mikor picinek nem is olyan volt és milyen jól is bántál vele...
Azt hiszem a lányom a leginkább olyan, mint én.
De akkor most mire neveljem, hogy ne törje mindenki állandóan össze?
Kinek lenne szíve megpróbálni elnyomatni benne azt a rengeteg szeretetet és ragaszkodást, ami a lételeme???