Mindig szerettem érdekes embereket megismerni.
Úgy igazán, a lelküket.
Ahogy kezdtük megismerni egymást, a nők zöme meggyűlölt.
Sosem tudtam pontosan miért.
Miért számítok rossznak, ellenségnek, miért kell tartaniuk tőlem.
De néhány nő és a férfiak zöme megkedvelt, kíváncsiak lettek rám.
Én mindig azt hittem hogy szeretek játszani az emberekkel.
Legalábbrais mindig ez lett a fejemhez vágva és el is hittem.
Pedig gyűlölök bárkinek is fájdalmat okozni!!!

Mindig mikor elkezdek kötődni valakihez és rájövök hogy viszont kötődik, megijedek.
Elkezdek kihátrálni, próbálom elüldözni.
Félek hogy ő is megsebez, félek hogy ő is megsérül.
Minden kapcsolatom olyan, mint az érzelmi hullámaim.
Kíváncsiság, öröm, boldogság, szeretet, félelem, elutasítás, megzuhanás, kételyek, fájdalom.

Q kitartó volt, nyert.
Őt is elküldtem, ó hányszor... és sírtam, és sírt és makacs volt és megnyert.
Mégis őszintén nem értem miért, ha nem is kellettem igazán...
Nekem akkor Ő volt a világ, a megmentő hős lovag, a MINDEN!

Tudom hogy közhely: "megszerezni könnyű, megtartani nem"
Azt hiszem bár fizikailag rácáfolhatnának páran, de érzelmileg még megszerezni sem könnyű.
Megtartani?
Abban sem vagyok biztos hogy bárki képes lenne rá... hogy alkalmas vagyok-e rá. :(