Kerestem valamit és szokás szerint mást találtam. Visszaolvastam egy beszélgetést...
Közben persze már miért is ne olyanhoz érjen a lejátszási lista...
Felteker kakaóra, újraolvas, újraátél...
Aztán elkezdtem keresni-olvasni miket írtam Neked a blogomba.
Nem gondoltam, hogy egy egyszerű szimpátából és felnézéből ennyi érzelem, ennyi sírás, ennyi vágy és ennyi magány lesz.
Vicces, hogy többet fájt, mint nem.
Vicces hogy mégis imádom az egészet.
Vicces hogy éltet és felemészt egyszerre.
Vicces mennyire szembe megy még mindig a szívem az agyammal!
Már sosem növök fel... Hozzád. :D
