Egy újabb tipikus átvirrasztott éjszaka.
Hajnalban botorkálás ki az emberrel gyújtani meló előtt, majd kómásan vissza az ágy felé.
Kicsik szerteszét, csillag alakzatban, hova a bánatba fúrjam magam közéjük, megsértődnek ha átmegyek az ő ágyukra.
Hallom a fiaim vonulnak le, már megy a traccsparti és a reggeli öldöklés tableten.
Mire elaludnék, ébresztő.
Boltolás a lányommal, hogy ma tanítás sem lesz, mert pályaorientációs nap, adtam zsebpénzt piacozáshoz, stb.
Öltöztetem, mint egy rongybabát, húzom ki a gubancokat a fésűvel.
Megnézzük a kikelt kistücsköket, a bebábozódott szendit, hű a kukáról mentett Mantis nem mozdul.
Puff, lebabázott éjszaka és meg is adta magát.
Megsiratjuk a lányommal szokás szerint, vigasztalgatom egy darabig.
Mire a cipőt adom rá, már a legkisebb is lent, majd' elborul az előtér közepén.
Puszi a nagyoknak, még gyors ismétlése a ki-mikor-kit-hova kísér résznek és már csukom is az ajtót.
Kicsit felkap, vissza az ágyba.
De már felébredt, dumál-dumál... Ok, a maradék fél órában sem fogunk már pihenni mielőtt újra tutulna az ébresztő.
Kivonszolom a valagam hogy magamat is felébresszem egy gyújtással, közben eltervezem, hogy átalszom a délelőttöt.
Kitakarítom és megetetem a kamikat, a teknőst, viszek a kutyáknak is, basszus elkéssük a buszt!
Vigyem. Naná, viszem. A buszmegállóban kicsi kezébe tereli az összes kabócát, molyt, még a holyvát is, remek...
A buszmegállótól futás az oviig, lázmérést vár, szájbarágás az óvónőnek hogy a tegnap bent maradt sapit rakja a zsákba.
Rongyolok vissza a főtérre, még elérem vissza a buszt.
Dirr, egyenruhások! Csak úgy potyog kifelé a 30-50 srác a különbuszból.
Az önkéntelen mosolyt a kabát nyakába húzom, a felcsillant szemeket a járda aszfaltjára szegezem.
Talán az egyetlen dolog amiben igazán nő vagyok, hogy imádom az egyenruhát.
Átlagos srácok 200% minőségemeléssel. Vonulnak a kisboltok felé.
Hirtelen bevillanó gondolat, hogy lehetne melegebb... mondjuk nyár 40°C-al... de szoktak akkor is jönni.
Sajnos sosincs az a filmből pottyant ledobjákafölöstextilt a főtéren, pedig van víz.
Seráfütty. Így se tudja az ember lánya, mit kérdezzen... szabad-e tapogatni őket, vagy inkább fotózni.
Persze nem kérdezek semmit, még csak nem is bámulom őket, mint a kirakatot.
Mióta megnyerte őket a helyi lőtér, elég sok rendőr és katona jár ide csoportokban gyakorlatra.
Ha rajtam múlna, mondjuk az egész országból is járhatnának ide.
De így sem rossz... felér egy reggeli triplakávéval, van miért szétnyitnia az embernek a pilláit...
Visszaszivárognak a kisboltokból körém.
Kávéznak, beszélgetnek, nézegetnek, páran rágyújtanak.
Kiszúrom hogy összesen két srácnak maradt a fegyvere a tokban az oldalán.
Kapásból elkezdi kutatni a szemem, hogy vajon az utastérben, vagy a csomagtérben hagyták és hogy vajon a srácokkal vagy nélkülük lenne jobb ötlet elkötni a buszt.
Valószínűleg előjött a buborék a fejemből, mert a sofőr mogorva arckifejezéssel becsukta az ajtókat.
Hát, nincs mit tenni, az ajtók üvegében tükröződve kell tovább mustrálnom az egyenruhás cukornyuszkákat, mintha csak magam elé merednék.
Közben megjött a buszom, mennem kell.
Ebből sem lesz már alvás délelőtt...