...hülye kislány meg röhögcsél, mint aki be van szívva.
Ma valahogy nagyon elszállt valami a fejemben.
Nem tudom hol hagytam el a kimért, távolságtartó, dacos énem.
Nem tudom mikor és mivel tüntette el egy csettintésre a falaimat.
Pedig semmit, de semmit nem csinált...
Én meg elvesztem a nyomjam tövig a spirál nyavajáig, a ne markoljam annyira és a finomabban között félúton.
Minden megszólalására komplett blogbejegyzés született a fejemben, olyanokat tudtam volna kontrázni, hogy padlót fog.
Valahogy előjött az igazi, régi énem.
Foghatnám a napsütésre, de szakadhatott is volna az eső...
Majd legközelebb jobban koncentrálok.
Nem akarom elszúrni, így is előre félek mi lesz ha tényleg levizsgázok, rossz rágondolni hogy most több, mint egy hét kihagyás...
Jó kislány csöndben marad!
A délután meg vegyes volt, bár a katasztrófa része maradt meg bennem.
Q már előre stresszelt a vizsgával.
Aztán sok-sok idő után mentünk lecsekkolni a szájsebészem helyes kis búráját.
A törpén egy hős volt! Meg sem csikkant, pedig szurik, fúrás, két tömés.
Az enyémhez kb hozzá sem nyúlt, gyógyszeres kezelés kell előtte.
Remek...
Reggel még az átalvatlan éjszaka után is fel voltam pörögve és lakkozgattam,
most meg görcsöl a gyomrom, szúr a szívem, magam alatt vagyok.
Hhh... hülye kislány.
