Mikor tanulom meg végre befogni a pofámat?
Soha, de soha nincs jó vége, ha kinyitom...
Soha.

"Tudod mi a te bajod? Túl sokszor van igazad. Szerinted kinek tetszik ez?"

És akkor nekem már nem lehet véleményem.
Én már meg se szólaljak, mert nyers és igaz.
Bunkó vagyok.

Meg kellene tanulnom megnémulni.
Nem formálni véleményt semmiről.
Élőhalottnak lenni.
Méginkább.

Amúgy mi a rák, tavaszodik?!?
"Épp rád gondoltam..." tegnap vagy egy tucat.
És bunkó vagyok újra, nem vagyok rájuk kíváncsi.

Szeretnék kimenni szarráázni a jéghideg, szakadó esőben.
Vagy beülni az autómba és százzal egy falba csapódni.
Ha eléggé fáj, vajon még elnyomná a lelkem?

Kicsi vagyok és magányos és dacos és undok.
Csakazértsem vagyok hajlandó sírni.
Senki vagyok pont sehol.