Mondanám, hogy bátor, de inkább idióta a kedves szomszédunk.
Állítólag végleg el lett tiltva a vezetéstől, ma meg szembejött velem.
Őszintén nem is érdekelne, ha nem tudnám, hogy addig is állandóan ittasan vezetett, amíg volt jogsija.
Persze ez itt fogyifalván standard, hogy még kocsmába is autóval járnak.
Bármi és minden is "menő", amit nem szabadna.
Értem én, hogy lázadó, debil óvódás szinten vannak megragadva, de felnőttként azért már a dolgok miértjét illene megérteni.
De valószínűleg nem csak itt van így.
Ma egy elmeroki a kereszteződésben okozott kis híján tömegkarambolt, mert minden előzetes ráutalás nélkül nekiállt a kereszteződésben U-forgolódni.
Persze lett belőle kb "Zs"-fordulás, de az tudtató volt, hogy a kis platóssal nem fog az úgy menni.
Aztán a másik állatja vagy 65-el zúz el lakott területen záróvonalnál a többi autó mellett, aztán meg lakott területen kívül beértem.
Nem, nem száguldoztam, sőt, én is láttam az út szélén dekkoló rendőrautót, de ott 90-el lehet menni, erre nekiáll 69-el araszolni a barma.
Aztán lehet, hogy csak 65 és 69 között tud közlekedni a fiatalember...
Mindegy, otthagytam, hadd cammogjon magában.
Valahogy nincs tőle gyomorgörcsöm, hogy megállít egy rendőr.
Se a jogsim, se a forgalmim még nem húztam le a retyón, amíg nincs mindenki bekötve el sem indulok és azt megnézném, hogy bejelez rám a szonda.
Még szilveszterkor sem...

De nem is erről akartam írni.
Megint egész éjjel nem tudtam aludni, tele volt a fejem szarságokkal.
Addig már eljutottam, hogy sikerült annyira leamortizálnia több szempontból is Q-nak, hogy már úgy sem kellenék a kutyának sem és én sem vágynék így bárkire is rátestálni magam.
Amolyan "fogadd el a helyzetet kislány".
Megbékélni a jelennel, a múlttal, a jövővel, magammal, mindennel.
És ahogy próbálom ráirányítani a gondolataimat, hogy hú lelkibéke, elengedés, meg egyebek, tör ki belőlem az igazságérzet és a düh.
Tombol bennem a sok igazságtalanság, hazugság és undor.
Így hogy a bánatban békéljek meg?
Nem, amúgy nem álltam be valami "keresd a lelkibékéd a 3. és 4. csakrád között félúton és tisztítsd meg királyvízzel" szektába és nem is fogok befont hajjal, homlokközépen rejszolt festékpöttyel, debilen vigyorogva "námásztézni".
Erről jut eszembe az egyik legnagyobb dumája Q-nak, hogy azért ment oda hozzá Anikó drága, mert akkora lelkitársak, hogy ráérzett hol van és mikor és hogy épp milyen lelkiállapotban van...
Zsír... szinte röhögök. Max a f@szára érzett rá, mert őt is felhajtotta húzogatni a kedves közszolgálati mindenkilelkitársa.
Mondjuk a "csak egyszer, csak egyel, csak egy hónapig" duma még mindig magasan viszi a prímet, bár a "nem tudom miről beszélsz" és a "nem is ismerem" kezd felzárkózni mellé.
Mindegy.
Viszont igaza volt Evetkének, tényleg nem lesz a férjem soha.
Én barom abba a rengeteg hazugságba szerettem bele, aminek nem sok köze volt/van az igazsághoz.
Utálom is magam érte, haragszom is magamra.
Ha az ember nagyon vágyik a boldogságra, akkor valóban tud "lilaködös" vak lenni, feltétel nélkül bízni.
Olyankor a legnagyobb pofáraesés az árulás, de hát ez van.
Megbékélés.
Újév helyetti fogadalomnak... de újévkor sem szoktam fogadni semmit.
És hiába szeretném, igazából felesleges fogadkoznom, ha úgy sem megy.
Igazság nélkül csak düh van bennem.
Csalódottság, megvetés.

"Nem tudom mi a bajod velem! Szorgalmas, házias, segítőkész vagyok." volt a válasz, hogy szeretné-e, ha a lányának olyan férje lenne, mint ő.
Amúgy ja. Akár tökéletes férj is lehetne.
Szinte bármit képes megcsinálni itthon a sütéstől a takarításon át a falfestésig.
Ha kicsit megerőlteti magát, még a gyerekekkel is tud rendes, gondoskodó lenni.
Épp csak őszinte nem hajlandó lenni.
Soha.