Dühítő.
Este közölte a lányom, hogy másnap csinibe kell menni, mert színházba mennek.
Amiről persze semmi infó a tanároktól.
Ott dekkoltam a zakkant, pocokképű idióta tanára mellett tegnap délután 40 percet, amíg vártam hogy szép sorban előkerüljenek a gyerekeim.
De mivel mostanában még csak visszaköszönnie sem sikerül annak a tré lotyónak, így nem volt meglepő, hogy nem szólt hozzám.
Nyilván nem kell róla tudnom, hogy színházba mennek.
Mikor, kivel, külön busszal vagy polgári járattal, kell-e pénz rá, mikor érnek vissza, stb.
Így most azt sem tudom, hogy szóljak-e a szolfézs tanárnak hogy nem megy, vagy megy, meg a bátyjának, aki kísérné le.
Reggel viszem őket be, aztán tanakodunk vagy 10 percet a kocsi mellett, hogy várjuk-e meg, amíg kinyit a kisállatker, vagy menjünk délután.
Ez volt a mázli.
Egyszer csak látom hogy bőgve rohan ki a parkolóba a lányom... "anya, nincs maszkom"!
Miért, mondta valaki hogy kell?
Az enyém ott volt a táskámban, szerencsére jó volt rá.
Nem mehet, akinek nincs.
Otthagyták volna az iskolában, ha már nem vagyok a parkolóban.
Én meg csak úgy szeretném felrúgni ezeket az idióta minihitlereket a pics.ba.
Ja, a középső fiam meg nem engedték kosármeccsen a pályára, mert nincs védettségi igazolványa.
Pont őt, aki egészségügyileg nem oltható.
Ha már oltás... a siralmas 1.
Tegnap, míg ugye ott vártam a gyerekeimet, a legnagyobb oltáskampányos tanárnéni ott picsogott a szülőknek hogy ő ezt így, meg úgy nem érti...
A környéken lassan az összes 2× oltott középiskolás kiesik az oktatásból, mert otthon szenvednek covid+ teszttel.
Az 1× oltott 7-8. évfolyamok és középiskolások kb fele is, bezzeg az oltatlan "kölkökből" alig hiányzik néhány osztályonként és csak fejfájós, torokkaparós, köhögcsélés miatt.
Hát... khmm. Nincs hozzáfűzni valóm.
Röhejes.
Most épp a lányomék kaptak "csodálatosnál csodálatosabb" képeket.
Sok ezer forintért fotócsomagot.
Autóselymesítéssel (igen, pici gyerekeken), jó kontrasztos árnyákokkal az arcukon, bőrtextúra pontosan nulla, ronda körülvágás (aki nem tud, ne cseréljen hátteret, köszi), de a kócos hajak, szöszök a ruhán, stb az meg jólvanazúgy.
Őszintén pofán kellene vágni a legdrágább objektívével, aki ilyet kiad a kezéből, de hogy pénzért!!! Ráadásul jó sok pénzért.
Persze ugyanezt a szintet sikerült hozni az ovis fotósnak is, a nagyfiamék tablófotósa is (karikás szemek és ragyák a köbön, mint egy zombiklub), kb az összes eddig.
A legszebb az volt, mikor a kicsi nem volt ott az ovis tabló (miaf@sz?!?) fotózáson, én meg felajánlottam, hogy ha már én adjak róla hozzá képet, akkor megcsinálnám a háttércserét is, hogy ne lógjon ki a többiek közül.
Csak adjon egy színkódot, vagy küldje át a hátteret, vagy bármi.
Neeem! Azt majd ő megcsinálja.
Ok, befotóztam neki úgy hogy ne legyen gondja a homogén háttérrel.
Kicserélnie persze nem sikerült, csak megvágta (ízületnél, mert azt úgy kell)...
Ha már fotók... a siralmas 2.
Manó kérte hogy mutassak neki babakori fotót magamról.
Szívem szakad.
A kicsik nem is látták azokat a képeket, a nagyok már nem emlékeznek rá.
Azok még nem digitális képek voltak, másolat nincs.
Mert itt bent útban volt egy doboz cuccunk a gyerekekkel, és ki kellett b@szni a házból szétázni és bepenészedni.
A babakori fotóalbumom, az emlékkönyvem, amiben még mami is írt és egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy nem abban volt Isti Mukija.
Persze nem az ő cucca.
Bár őszintén szólva szerintem ő semmihez és senkihez nem ragaszkodik.
Nem is tudom, hogy képes-e rá.
Nem is tudom, hogy felfogja-e, érdekli-e mennyire fájnak nekem az ilyenek (is).
3. éjszaka nem aludtam.
Égnek a szemeim, kezdek merülni, nem érzem magam valami fényesen.
Majd elmúlik.
Ez is.
