Igyekszem minden nap simítani köztetek az ellentéteket.
Játszani a boxzsákot, a lengéscsillapítót, a gumifalat, a védőhálót.
De bizony, mikor mindeközben engem is összetörtök, benneteket is van hogy sebeznek a szilánkjaim.
Sajnálom!
Legfőképp azt, hogy nem értitek mennyivel könnyebb lenne szépen élni együtt.
Összetartva, erősítve egymást, nem pedig állandóan egymáson élni ki mindig minden sérelmet.
Nem a családon.
Csak szeretni kellene egymást.
Csak megölelni a másikat piszkálódás és szurkálódás helyett.
Csak hagyni, hogy a család legyen ahol mind feltöltődhetünk érzelmileg.
Nincs elég szar mindig mindenhol?
Miért kell még otthon is?
Mi lesz veletek, ha már nem lesz ott a "lengéscsillapító", a "gumifal"?