Felszívódtam még blogról is.
Igazából nem sok minden történt.
Dani az "öltözz anyád női ruháiba" napon polgárpukkasztott végre kicsit a cuccaimban...

Ennyit a rózsaszín szoknyáról.
Remélem eléggé sikerült az "érzékenyítés" az iskolában.

A nyáron kb sz@rt sem csináltunk, nem sikerült nyaralnunk sem, horgásznunk sem...
A Bontovai-tó kiszáradt, ahogy szinte az összes.
A globális felmelegedés meg csak összeesküvés elmélet ugye...

A lányom sem tudtam lovagoltatni.
A Bikali bánat egy katasztrófa.
Drága és egy játszótéren kívül kb semmi értelmes sincs.
A 4 perc gokart 1000.-ért valójában 3 perc, a jégkásán csak röhögni lehetett,
ha már meginni nem, olyan sz@r és sorolhatnám.
A pár nap Balaton is elmaradt, hihetetlen árak és "5 éjszaka alatt nem adjuk ki"...

Az iszonyatosan tűző napsütésben sem akartam instant bőrrákot nekik, így javarészt a házban rohadtunk.
Ahol még mindig nincs szigetelés, a fürdő még mindig ázik, itt-ott penészedik a fal, a konnektorok szikráznak,
a redőnyök nem működnek, a homokozóban nincs homok, a csúszdának nincs mászókája,
a ház falába beköltöztek a darazsak, kellemes reggeli ébresztő, mikor az arcod előtt cikázik egy fél raj...

Q változatlan.
Időnként rájön a dili és képes a legapróbb hülyeség miatt órákig bőgetni a gyerekeket.
Nem akarja hogy elmenjek dolgozni, pedig volt már pár jó lehetőség.
Persze valakinek el kell látni a gyerekeket, a háztartást, az állatokat, navigálni melyik gyerek épp mikor merre, zeneiskola, kosáredzés...
...és a kihagyhatatlan őszi lebetegedés, osztálytárs miatti karantén, bla-bla.
Tudom, hogy málunk nincsenek beugrós nagyszülők, meg nem is csak egy gyerekről van szó, de bakker hétfőn lejár a főállású anyaságim is.
Mondjuk mikor még a "tubatanárbácsit" is el kell jönnie lecsekkolni, mert túl sokat volt róla szó... még ő féltékeny.
Nem én szedek össze boldog-boldogtalant mindenhol.

Bár már úgy hiányzik egy jó szó... egy érintés... egy kis... bármi, hogy sikítani tudnék.
Ősz van és tavaszodik, bár igazából mindegy milyen idő van.
Igazából mindegy mi van kint.
Semmit sem változtat azon a magányon, bánaton, vágyon és elhagyatottságon ami bennem van.
Változatlanul.
Sötét és hideg.
Valaha azt hittem elég a gyerekeimet szeretnem.
Kellene, hogy elég legyen.
Kellene, hogy elég legyen az ő ölelésük, az ő mosolyuk.
Anyának is rossz vagyok?

Valójában kihez és miért is vagyok hűséges?
Tudnám okosabban csinálni, mint ő.
Nem kellene az anyagiak miatt falak közt maradnom.
Csak félek nyitni mások felé?
Csak idióta vagyok.
Egyre rondább, öregebb, lepusztultabb, értéktelenebb...
...már mit tudnék én adni bárkinek is?

Őszintén szólva örülök, hogy igazam lett és még aki kötődött is hozzám, megtalálta a neki való párt.
Én még magamnak sem vagyok elég jó.

Amúgy a tanévkezdés is szokásos volt.
Az egyszerre 2 külön iskolában ugyanabban az időpontban szülői,
egyszerre szülői és zeneiskolai órabeosztás,
majd egyszerre szülői 2 külön városban potom 50km távolságra...
Nem jelezzük előre a Széchényi-napot, de lebasszuk a gyereket, hogy nincs ünneplőben,
az allergiás orrfolyás tuti covid, húzzá haza magadnak, de ne hiányozz az iskolából...
A legtöbb sofőr még mindig hülye a kreszhez és a vezetéshez (hivatásosok sem kivételek).