Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Valami voltam, valakivé tettél, valamivé váltál...

Egyszervoltam 2.0

Egyszervoltam 2.0

Persze, remekül!

2018. június 03. - Phoenicia

Ja, senki sem kérdezte hogy vagyok.
Amúgy sem jól.

De Pityu végre hazaért Erdélyből, Dani ügyes volt dobvizsgán és fellépésen is.
Bodónak megint felszakadva a fogínye, Letty megint szétszedte a fél udvart.
Én meg napok óta vagy földet, vagy köveket ások, lapátolok, hurcibálok...
Végül is csak hetek óta akarok nekiülni átválogatni és megszerkeszteni párezer képet.
Végül is csak hónapok óta akarok beszakadni a kondiszobába használhatóvá tenni, meg edzeni.
Kb majd télre... Most az első a gyerekek játszója és a teknős kifutója.

A napokban ráeszméltem hogy nemsokára a nyakamba szakad némi szabadság!
Bizony, szeptembertől elmehetek egyedül pisilni, tusolni, akár boltba is.
Egyedül leszek és akár emberek közé is mehetek.
Oké, csak napi max 3 órát, de az is iszonyat nagy változás lesz!
Kicsit el leszek veszve, kicsit fel leszek szabadulva, kicsit újabb kamaszkor...

Jó ideje nem ír. Fáj, de viszonylag jól tűröm.

Előző éjjel megint régebbi emlékek jöttek fel.
Amikor feküdtem Q-val a közös albiban az ágyon fejtől-lábtól tv-t nézve.
És már attól ágaskodott hogy nézegette és simogatta a hátsóm.
Akkor még boldog mosolynak tűnt a vigyor az arcán mikor összebújtunk.
Akkor, amikor fordítgatta tőlem el a monitort és csukogatta le az ablakokat, ha elmentem mögötte.
Eszembe jutott milyen volt, mikor az én albérletem kapujában álldogáltunk.
"Csak leviszem a szemetet" és 40 percig bámultunk egymás képébe lent.
Olyan finoman értél hozzám, olyan szenvedélyesen csókoltál...
Beleszerettem egy kapualjban mindenki macikájába.
De legalább ne hazudta volna hogy csak én és hogy ugyanúgy érez, mint én...

Az emlékektől egy pillanatra úgyra érzem milyen volt érezni.
És egy pillanattal később felváltja egy belsőm közepéből szétáradó forró, keserű, maró érzés.
Felriadok rá, annyira fáj. Érzem ahogy egy sav bontja szét a sejtjeimet.
Széthullok, elporladok, az ébredés egy újabb haláltusa kezdete.
Minden nap közelebb.
Mert naív voltam és hittem benne! De nekem nem jár boldogság.
Nekem nem. Nem érdemlem meg. Nem érdemeltem meg soha.
Pedig szerettem szeretni!
Szerettem volna egyszer szeretve lenni...

Igen, kössz, remekül vagyok!
Ja, nem érdekel senkit.

A bejegyzés trackback címe:

https://phoenicia.blog.hu/api/trackback/id/tr6014019874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása