Kint is, bennem is. Csak gyűlnek és gyűlnek...

Most értünk haza a zeneiskolai tanszaki záróról.
A gyerekek fáradtak, éhesek, szomjasak, pisilni kell...
Holnap megint ovi, suli, Istinek osztálykirándulás.
Nem mehetek sehova.

Kint egyre gyönyörűbb minden!
Napsütötte habok és sötétszürke fátylak,
szivárvány és szakadó esőcsíkok,
halvány és intenzívkék égbolt mindenfelé.
Csodálatos, gyönyörű és másodpercről másodpercre változik...
Menni akarok, ki akarok menni a házból, a házak közül
EGYEDÜL lenni, csöndben lenni,
érezni a hűlő levegőt, a szél illatát ahogy hozza az esőt,
bevárni a villámokat, megnézni hogyan gomolyog és foszlik szerteszét,
hogyan veszi át a hatalmat a vihar ereje minden felett
és megörökíteni!!!

De nem lehet.
Nem mehetek sehová, dolgom van.
Bennem marad a vihar, egyedül és csöndben...