A gyerekek egész nap ordibálva, káromkodva veszekednek egymással.
Ma már alig bírtam rávenni őket, hogy kimenjenek velem az udvarra,
hogy segítsenek egy kicsit a házimunkában, vagy egyáltalán egyenek!
Okostelefon, tablet, kockulás...

Q vérig sértődött hogy mertem szóvá tenni hogy le "dögölj meg"-ezte a fiam.
Rámcsapkodja a telefont.
Most kérdezzem meg hogy fogazott-e az egyik azért ilyen hepciás megint?
Rosszul esik, de sz.rok is rá.

Ma megint elgondolkodtam...
Fáj a hátam, fáj a hasam, utálom az életem.
A 2 nagyfiam tudom hova tenném, el lennének az apjukkal.
De a 2 kicsi?
Ugyanakkor röhejes, de az egyik legnagyobb bajom hogy még túl legyek a 7000 függőben levő képemen és az elkövetkező 1,5 hétben várható újabb 1000-en.
Miért? Hogy még lássad, hogy büszke legyél rám, hogy azt lehessen mondani "kár volt elmennie"...