Mostanában megint nem tudok aludni.
Hiába vagyok fáradt, hiába próbálok nem gondolni semmire, "bárányokat számolni", elterelni a gondolataimat, nem megy.
Tele van a fejem olyan dolgokkal, amiktől egy pillanat alatt fojtogat a sírás, forr bennem a düh, letaglóz a tehetetlenség.
Nem vagyok jól.
A tavasz amúgy is mindig necces.
Minden színesedik, az utcák telnek, "tavatyodik", virul minden és mindenki.
Én meg legszívesebben elvesznék az erdőben a szürke ködben hogy senki se lásson...

Tegnap egyszer csak irdatlan égett gumi/műanyag szag csapta meg az orrom.
Keresem mi a frász gyulladhatott ki...
...kinézek az ablakon:

Ja!
19°C, tűző napsütés, a szomszédaink megint szemetet égetnek "tüzelőnek".

Ma hívta a gyereket az apja: megkapta-e már a levelet...
Iskolaidőben. Egy általános iskolást.
Tanórán ez a legfontosabb valóban.
Megkérdeztem, máskor is szokta marhaságokkal hívni tanórák alatt, ahogy a bátyját is.
Én meg még azt hittem hogy ekkora faszságot csak a tőlem távol álló, fontoskodó debilek csinálnak.
Ez az apjuk.

Csináltam a kicsikkel pár antiallergén és növényirtás mentes virágcsokrot.

Az elmúlt pár nap "napi Topolinelho-i":

Tudod mi a közös a virágokban és az emberekben?
Mindkettőre allergiás vagyok.
És mi a különbség?
A virágok legalább hasznosak, csöndesek és nem tudnak hazudni.

Ha az élet seggbe rúg, akkor pofán is fog.
Aztán vesén szúr és még meg is forgatja.

Ha az élet becsuk egy ajtót, kinyit egy ablakot.
Amin valaki bedob egy kézigránátot alád.

Elkezdtem megint rajzolgatni.
Azt hiszem el fog tartani egy darabig, mire lesz belőlük valami...