Ez annyira tipikus... ki más tudott volna lepofozni a röpködésből, mint Ő maga.
El akartam menni átmozgatni kicsit magam, hogy bírjak a véremmel, de megláttam, hogy éppen ír.
Maradtam. Örültem. Boldog voltam.
Túl sok voltam, elijesztettem.
Pedig csak beszélgetni akartam vele kicsit.
Soha semmi mást nem akartam tőle.
Ha előttem állna sem érnék hozzá egy ujjal sem.
Most megint magam alatt vagyok, mert voltam olyan pusztulat hülye hogy pár percig jól éreztem magam...
Tipikus.