Csütörtökön Dani hazaállított pár papírral boldogan, hogy rovarkiállítás lesz a suliban.
Örültem neki hogy érdekli. Szombaton hagytam hogy mindenki kialudja magát, aztán gondoltam felkerekedünk.
"Én nem akaroook sehova sem mennííí, tabletezni akaroook!" -vonyították mind.
Aztán csak elindultunk. Persze viselkedni pont a 2 nagy nem tudott.
Nem tudom mi a francért, de volt pár 300.-os kínai piacos kard 1500.-ért.
Ment a vonyítás...
Aztán elmentünk a papához a kertbe. Rohangászás, őrültködés, kinti kaja.
Közben visítás ki kapja a rozsdás lakatot, ki kapott el kit előbb, stb.
Onnan Tv-torony.
Odafele a legkisebb elaludt, fázott. A nagyok már unták, fagyiért sipítoztak.
Nem maradtunk naplementét nézni sem.
Utána bolt, hogy vegyek nekik valami utinasit.
Az odafele tankolással együtt, ezzel el is ment az összes maradék pénzünk a Cst-ig.

Hogy ez miért poén?
Miattuk mentünk. A gyerekek miatt hogy láthassák, hogy élményeik legyenek.
Én láttam már madárpókot is, utálom a preparált állatokat.
Voltam már a Tv-toronyban + klausztrofóbiával nem rajongom épp a liftekért.
Végigvinnyogták, Dani csinálta a balhét és szította a többieket.

A hónap amúgy is katasztrófa, a jövő hónap is az lesz.
Az autószerelő 2× annyiba került, mint vártuk, de legalább szar lett, vihetjük vissza.
A szájsebész 2× annyiba kerül, mint vártuk és még van belőle vissza.
A jövő havi Bakony megint ugrik.
Nem tudom ideérnek-e a játékok húsvétra, nem tudom mi lesz a szülinap-névnapokkal, a játszócsinálással.

Pár napra feldobott, de már lohad le a lelkesedésem.
Ma sem edzettem, hiába voltunk kint az erdőben, alig fényképeztem.
Határozni, tanulni, képszerkeszteni sincs kedvem.
A holnapi malomkerék folytatásához sincs.

Elszöknék feltöltődni, de belehalnék visszajönni.
Egy mosoly... igazi... egy ölelés... valódi hang... érintés ami felszabadít... belül...