Már három napja december.
Van vagy -3°C, a szomszédban meg fél napja óbégat vmi "hurrá nyár" trágya a '80-as évekből.
Tegnap nagy pelyhekben hullt a hó, persze mára nyoma sincs.
Holnap Bodó első úszásórája.
Még két nap és a nővéremnek szülinapja lesz.
Még három nap és mikulás. Tegnap csináltam meg a csomagokat, hogy már azzal se legyen gond.
Már csak négy nap és műtenek. Per pillanat bízom benne, hogy lesz másnap szülinapom.
Kivételesen némileg várom a karácsonyt.
Utálom az ünnepeket, de most várom a nyugit együtt a gyerekekkel, a ház- és fadíszítést.
A közös összebújós filmezést, süti- és salátazabálást a nappaliban.

Mostanában nem történt semmi érdekes.
A szívem viszonylag jól van, bár most pont szúr kicsit, érzi előre a holnapi szelet.
Isti megint becopott pár "csodás" jegyet, hiába noszogatom, hogy a gimiben azért már nem kár volna tanulni is.
Dani irtó rondán káromkodik és izmosan pofátlan.
Manó kezdi megszokni, hogy nyafogástól függetlenül muszáj iskolába járni és ebbe az úszás, néptánc is beletartozik.
Bodó nagyon változó, van hogy szépen bemegy a csoportszobába magától, van hogy fél óra fű-fa ígérgetés után még visít és le kell fogniuk az óvónőknek.
A karácsonyi ajándékok egy része már megérkezett, persze nem minden.
Napok óta mindenhol minden világít, már a közterületeken állnak a fák. Kicsit mintha elsiették volna...
Q szintén változó, általában fáradtan, nyűgösen, fejfájósan, rosszkedvűen van.
Töpi ma elintézte magának az állandó délutánt, ami a cukra miatt talán végre jó lesz.
Amúgy lelkes, aranyos változatlanul. Besegít a házimunkákban, tanulgat a gyerekekkel.

Én meg stagnálok a motiválatlanságban.
Próbálom elfogadni amiken nem tudok változtatni, elvágyódom de csak csöndben, magamban, próbálom elnyomni más érzésekkel a sérelmeim, fájdalmaim.
És rájöttem hogy bármit csinálok, amiket Q összetört bennem, nem fogom tudni helyrehozni, újjáépíteni. Sem ő, sem más.
Rájöttem hogy csak az maradhat tökéletes ami beteljesedetlen, ami álom marad legalább részben.
A hétköznapok szennyeznek, a csillogás elmúlik, a valóság rideg és cudar.
Sosem leszek a régi. Mindig félni fogok, mindig fájni fog... bár most nyugalmat ad az előrelátható esetleges vég.
Még attól sem félek különösebben. Egyszerűen nem akarok belegondolni mi lesz a gyerekekkel, ha...
Remélem az újra ugyanazért elfekvőn levős "+1 utoljára rosszalkodhat" ideje alatt azért a gyerekekre is fog figyelni a pinahajtás mellett.
Bár, már az sem izgat különösebben.

Fázom és rá akarok gyújtani.