Oké. Akkor vegyük "de" oldalról az elmúlt két hét eseményeit...
Jan 23. szombat
Eddigre sikerült eljutnom arra a pontra, hogy felmerült bennem, hogy elszökök itthonról és segítséget kérek egy pszichiátrián.
Valahol a béka segge alatt... megérkezett Bendi anyukájától a hír, hogy a szervezete feladta.
Pár napja még beszéltem vele, örült a második negatív eredménynek, hogy elkezdhették a transzplant előkészületeket.
Készült rá, hogy végre változás, hogy idővel lehet majd kint a szabad levegőn is, érettségizhet, pókásznak tanulhat.
Végigküzdötte az életét. Még mindig nem tudom felfogni hogy elment.
Ahogy elment Árpi, Ernő és még annyian mások egyszer csak a semmiből. A jó emberek. Akik többet érdemeltek volna.
Ehhez képest a "de", hogy vasárnapra már semmit sem éreztem.
Nem fájt semmi sem kívül, sem belül.
Nem éreztem sem a vágásokat, sem a boldogságot, hogy a gyerekem megölelt.
Hétfőn mentem az óvóbácsimhoz. Ilyen üresen meglepően jól teljesítettem.
Kedden vizsgáztam. Ahhoz képest hogy hányingerem volt és remegett a kezem az idegességtől, sikerült.
Szerettem volna megölelni, de nem mertem.
A stressz is csak órákkal később oldódott belőlem, de őszintén akkor sem tudtam örülni magamnak.
Csütörtökön a Volánnak sikerült "nagyot" alakítania.
Lefelére a menetrendben nem létező busz húzott el mellettünk, visszafelére az elméletileg közlekedő nem indult.
A buszok rendszerint rittyósak, a sofőrök fele lottón nyerhette a jogsiját és ezért nem kis pénzeket elkérnek az emberektől...
A menetrend helytelensége és az utasok nem megfelelő tájékoztatása mellett azért mégiscsak a két legnagyobb kedvencem:
- mikor úgy van megadva a menetidő, hogy ha 25-el zötyög, akkor is sietésben van + amikor 25-el többel hajt, mint a legnagyobb megengedett sebesség (igen, gyorshajt), akkor is negyed óra késéssel ér a megállóba
- hogy míg másnak az érettségi utáni OKJ mellé még e-pénztáros vizsga is kell, a sofőrök a 8 általános végzettségükkel áfás számlákat állítanak ki, e-pénztárt kezelnek a fülkében...
"De" elintéztem a kormányablakban a papíromat.
Jan 30 szombat óta letoltam több, mint 600km-t.
Bár Q időnként leszól, de kezdek összeszokni ezzel a hodály egyterűvel.
Szerdán mentem vele először egyedül, mielőtt elindultam legszívesebben zokogva felhívtam volna óvóbácsim, hogy ez nekem nem fog menni egyedül...
"De" ment egy karcolás nélkül.
A gyerekeim megkapták a félévijeiket. A két kicsi rontott valamennyit, de nem vészes. A nagyé kb katasztrófa.
Olyanokból 2-es, 3-as, hogy röhej. Ő, a Zrínyi matekversenyes, a kitűnő szolfézsvizsgás, a... hagyjuk.
Őszintén szólva csak szarik leadni a leckéket, az órák alatt kinyomott mikrofonnal játszik.
Se a netet nem nyomhatom ki, se a tabletet nem vehetem el, nem állhatok mellette egész nap.
"De" legalább még nem a harmadikos félévi jegyei.
Feb 5 péntek megint egy csúcspontra sikeredett.
Zárok le magam körül mindent.
Eszembe jutott a House-os Szobák... ja.
Bőven van benne igazság. Ahogy az öregben is: "valakinek emlékeznie kell rám".
Többen is hiányoznak. Néztem vissza leveleket, képeket, videókat... egy kis melegségnek, nem önsanyargatásnak.
Érezni magam a fosnál többnek, hogy volt olyan hogy számítottam valakiknek, megérintettem őket valahogy.
Egy kicsit. Talán. És most még a maradék ember is lassanként eltűnik mellőlem. Mindenki.
A gyerekeimet leszámítva. De talán jobb is lesz így...
Pitty fiamnak sikerült megint olyan pofátlanul válaszolnia Q-nak, hogy fel kellett szaladnom közéjük állni, hogy ne legyen verekedés belőle.
Q türelmetlenül igazságtalan volt, Pitty a végén a vállamon sírt. Szokás szerint megszakadt a szívem.
Danc meg megint hazudott, megpróbált kijátszani.
Ott voltam a húgáért a sulinál, még a zeneiskolába is levittem, de nem szólt, hogy fél órával később már végez.
BI-nek órákkal előtte szólt, hogy menjen érte.
Hogy gyorsabban indulhassanak el, felhívta a báttya zongora tanárát, hogy el kell maradjon az óra, majd a báttyával közölte hogy aznap nem lesz órája.
Mindezt azért, hogy előbb mehessen BI-hez öldöklőset játszani, aki ehhez az egészhez még asszisztált is.
Vérig sértődött hogy rászóltam hogy hallottam az egészet és legyen oly' drága nem lenni gerinctelen...
A lányom bőgött az elmaradt fuvolaórái miatt, hogy a báttyai megint egész hétvégén láthatáson vannak, hogy sok leckét kapott hétvégére...
Q meg megint ügyes volt.
Egy reklámban látott okostelefon árára akart rákeresni, csak épp mellettem nyitotta meg a keresőjét.
Legutóbbi keresésként kapásból hozta a rosszlanyok, videkilanyok, stb találatokat, de inkább nem szóltam semmit.
Azért a felhúzott szemöldökömre és néma fintorra reagált: "De voltak történelmi keresések is!"
A kedden betömött fogam még mindig sajog, kisugárzik mindenfelé, éhes vagyok, de beszélni is fáj nemhogy rágni.
Gondolom a "de" részek semmissé teszik, sőt űberelik a többit.
Mondjuk nálam nem, DE tuti bennem van a hiba!
