2 éve a 2. szünetben ráesett a lányom az iskolában a könyökére.
Sírt, leszarták. Mind az 5(!) tanár, akinél aznap megfordult.
Zeneiskola után este negyed 8-ra ért haza bejárósként busszal.
Indulás Pécsre az ügyeletre, eltört.
Utána már hiába hordoztam hónapokig rehabra, 30% mozgástartomány csökkenés, mert nem kapott időben ellátást.

Szintén 2 éve a nagyfiam sípcsontja sérült a suliban.
Járt is rajta, nem is bőgött, oké, nem hívtak hozzá se engem, se orvost.
Azért elég ronda volt, bevittük a bonyhádi ügyeletre, ahol a "röntgen szemű doktorbácsi" ránézésre közölte, hogy semmi baja.
Épp csak szét volt repedve, csókolom...

Idén szeptemberben már a 2. héten megsérült a lányom térdízülete az uszodában, megint sírva, sántítva kaptam haza.
Persze sem orvos, se szólni nekem...

Ma a medencéjére esett rá az uszodában a 3. órában.
3(!) úszásoktató szarta telibe, a tanárai hagyták hogy álljon órákon, mert leülni nem tud.
Ugye milyen cukííí?!?
Hogy felhívtak-e? Nem! Bevitették az iskolában ezért lévő kollégával Bonyhádon az orvoshoz? Nem!
Szupi, megint zeneiskola után ügyelet.
Sikerült kifogni a röntgen szemű Prischetzky-t, aki lehúzta a lányom nadrágját, megnyomta a derekát (mire a lányom felordított), majd közölte, hogy nincs eltörve, ha tud állni.
Úgyhogy most kaptak a gyerekek kaját itthon.
De a lányom se ülni, se feküdni, se átöltözni nem tud, így irány péntek esti programnak a pécsi ügyelet, ahol még kap is ellátást.

Halkan jelzem, eddig iszonyat türelmes és béketűrő voltam, pedig a gyerekeim egészségéről van szó.
Pontosabban veszélyeztetéséről és tartós egészségkárosodásáról.
Most viszont ideje elkezdeni imádkozni, mert ha akár csak repedve van, hétfőn az első utam az orvosi kamara és a tantestület lesz...