Elment. Pont. Nincs vissza...
Elpakolásztam a maradék holmijait, kimostam, kiteregettem, lemosogattam, feltakarítottam.
Már nincs mit tennem.
Itt ülök a sötétben tétlenül és hallgatom az utcáról beszűrődő részegek ordibálását, a kocsma ordító dübörgését.
A gyerekeim mind a nappaliban játszanak.
Nekem nincs kedvem... semmihez.
Most az olvasás sem köti le, vonja el a figyelmem.
A lányom kibőgte magát még amíg készülődött az apja, a kicsi induláskor és utána volt kibukva, a nagyokat nem különösebben érintette meg a dolog.
Elment. Tehetetlen vagyok.
Gőzöm sincs mit kezdjek magammal, az életemmel, a továbbiakkal...