Hülye dolog.
Tudom, azt mondták a 30-at sem érem meg, de annyira fókuszálok arra a rohadt 48-ra...
És most valahogy annyira nem érzem, hogy akár a 40 meg lehetne.
Nekiálltam lezárogatni dolgokat, mint egy dilis;
tök fölöslegesen nagytakarítok,
megcsináltam Pityu szülinapiját, megrendeltem Manó szülinapiját, lebeszéltem Bodó szülinapiját,
be akarom fejezni, amiket elkezdtem írni a pókos blogomba, elkezdtem feltölteni a maradék találataimat, hogy legalább kerek 10000-ig felvigyem, bár jócskán több van elfekvőben...
Semmi értelme, csak szeretnék valamit befejezetten hagyni hátra.
Pedig nem is akarom beadni a kulcsot.
Még kellek a kicsiknek.
Csak valahogy képtelen vagyok szabadulni ettől a hetek óta tartó, rám telepedett érzéstől.
Még csak azt sem tudom mondani, hogy rossz, vagy félelmetes, inkább egyszerre nyugtató és sürgető.
De nem is tudom, hogy megérzés, vagy csak az agyam játszik velem...