Tegnap, amikor elhoztam a fiam a suliból, szomorú arccal közölte, hogy Attila, a legjobb barátja azt mondta, hogy többet nem jöhet át hozzánk játszani vele, mert az apja szerint fura vagyok.
Tényleg fura, hogy még nem mentem oda befejelni az orrnyergét a hiányzó agya helyére...
De most komolyan. Hol a tökömben élünk, hogy a XXI. században még azt gondolják egyes szülők, hogy az ő dolguk megválasztani, hogy a gyerekeik kivel barátkozzanak?
Ki is házasítják őket kedvük szerint, a gyerek megkérdezése nélkül?
Őszintén szólva a gyerekeim jelenlegi barátai közül egyikért sem vagyok oda. Attiláért sem.
Mégis, mikor nálunk akartak együtt játszani, vigyáztam rájuk, megetettem őket és egy rossz szavam nem volt sem arra, hogy Attila leselejtezett egy xbox kontrollert, sem arra, hogy az óvodás kishúgát hasmenéses betegen hagyták nálunk.
A gyerekeim barátaihoz igyekszem aszerint hozzáállni, hogy mit várnék el, hogyan álljon hozzá a másik szülő az én gyerekemhez fordított esetben és hogy mi a szeretett gyerekem érdeke.
Az biztos nem, hogy ha már ebben a debil világban barátot / barátokat szerzett, akkor bunkózással megnehezítsem a kapcsolatukat.
Én vagyok a fura.
Mikor "kedves" apukával még 2 mondatnál többet nem beszéltem az elmúlt 4 évben, csak anyukával néha, mikor együtt vártuk a gyerekeket vagy egymás mellett ültünk szülőin.
Fura mennyire hisztis, egymást furkáló óvodások a szülők gyerekeik segítése helyett.