Ma még csak az eltervezett munkáim feléhez értem, de már tele van a púpom vele. Időnként egyszerűen nincs kedvem hozzá. A marketing anyagok szerkesztésével megvagyok, azzal nincs is gond. De a webáruház megrendelés... össze kellene rakni, megcsinálni az egyedi megrendeléses karkötőt, megírni a számlát, futár, címke, csomagolás, stb. A csomagolást azért szeretem, mert tudom hogy az már a vége. De újracsinálni egy régebbi "alkotásom" pl nem szeretem. Megálmodni, összehozni először. De újracsinálni őket? Pfh...
Látszik hogy bejött a jobb idő. Sokkal kevesebb időm van melózni, rá vagyok kényszerítve a lazításra. A kicsik kint akarnak lenni a kertben, így miután lefutom délelőtt a kötelező köröket hogy reggeliztessek, rendet rakjak, végignézzem és válaszoljak az email-ekre, bevágjak egy mosást, már csak az ebédcsinálás miatt kell bejönnöm egy-kétszer az udvarról, egészen délután közepéig kint vagyok velük vigyázni rájuk. Ilyenkor olvasok. Négy nap alatt "megettem" három könyvet. Legalább is eddig olvastam, de most az is felmerült bennem, hogy elkezdek írni. Ha most tavasz elején nekiállnék, őszre már egy regény is lehetne belőle. Majd meglátjuk.
A pici fiam a napsütésben töltött minden perccel gyönyörűbb. Sosem bírtam a szőke hajat, de ahogy szívja a nap egyre tejfölszőkébb, az arca egyre kreolabb, a csillogó kék szemei csak úgy világítanak rajta. Álomszép kölyök. Pedig nem is akartam...
A lányom egyre dundibb. Teljesen apja, vagy inkább nagyanyja vére. A semmitől is hízik, mindentől elfárad és hisztis, fú milyen hisztis. Persze őt is szeretem. Egy szem saját lányom.
A legnagyobb fiam végre kinőtte a kiskamasz kort. Kevésbé finnyás, kevésbé idegbeteg, kevésbé link és kamugép. Ez hozza magával persze hogy az öccse meg pont benne van. A hajam tépem tőle. Az újítása hogy már lop is itthonról. nem kevés pénzeket emelt el mostanában. :( Nem is tudom mit kezdjek vele. Nem akarom megütni, nem azért szültem. De hiába kérem szépen, csúnyán, sírva, üvöltve, nem használ. Már a focitól is el kellett tiltanom, annyi dugót hozott haza a házi feladatok hiányából.
Q dolgozik. Most 3 napig egész napos. Korán kel, későn jön. Nem sokat látok belőle. Bár ez a munkája határozottan jobb, mint az előző. Több szabadnap, nyugodtabb munkavégzés. Az új kollégákkal is jól elvan. Nagyjából velem is...
Mostanában kevesebbszer kapunk össze. Már nem félek megbántani és a bizalmam egy része is visszajött, így kimondom a java részét annak amit gondolok. Nem olyan mint "régen" de nem is akarom hogy bármikor is újra olyan legyen. Nem akarom SOHA többet, hogy szép álmok közé ringasson miközben végigtolja a fél várost, hazudik mindenről és közben röhög a markába.
Függetlenül attól hogy sosem fogom elfelejteni, már jelentősen kevésbé fáj. Egy részét még meg is bocsájtottam. És legújabbként elkezdtem más szemszögből látni néhány momentumot a dologban. Én is új élethelyzetbe kerültem. Már nem onnan nézem hogy miért tette ezt mellettem ha tényleg szeretett... Már értem mennyire jól eshetett neki egy kamasz rajongása, miért tartott olyan sokáig eltávolodni tőle, miért írt neki később is újra és újra. Hülye dolog, de a "szomszédkisfiú" rajongása talán újra közelebb vitt a férjemhez, segített sokmindent megérteni és átértékelni. Nyilván nem ez volt a célja... egyébként helyes kiskölyök. Jó érzés magam mellett tudni.
Pár éve, talán pont a blogbezárás környékén volt egy srác. Nálam 7-8 évvel fiatalabb. Egy tónál dolgozott ahova horgászni jártunk. Viszonylag sokszor találkoztam vele. Nagyon magányos volt... Ahogy belül én is. Nagyon össze voltam még törve Q kavarásai és hazugságtengerei miatt. Beszélgettünk. Majd leveleztünk. Hiányoztam neki és az igazat megvallva ő is hiányzott. Igen ám, csak máshogy... Én beszélgetésre, támaszra, megértésre, közelségre, szeretetre vágytam. Ő huszonpár évesen annyira akart, hogy a három gyerekemmel magához költöztetett volna. Persze az lett a vége hogy megbántottam. Pedig a magam módján most is szeretem, szívesen látnám és megölelném. De csak ennyi.
Ha már itt tartunk, most meg nekem jött el el a harmadik(!) kamaszkorom. Nagyjából elapadt a tejem, tavaszodik, ösztrogénszint az egekben. Időnként még a futárfiúmat is helyesnek találom... :D Ez már a vég!
Időnként megint álmodok Vele. Időnként még nappal is elmélázok rajta. Olyankor meglepődök magamon, szégyellem magam. Pedig nem "direkt" gondolok rá. Persze nem tudjátok ki az. És leírni sem fogom. Legyen elég hogy soha egy ujjal sem nyúltam hozzá és ő sem hozzám!!! De mikor álmodok vele... utána fél napig kaparom a falat.
Tisztán emlékszem az illatára, az "elveszekbenne" sötét szemeire és hogy kis híjján kiment alólam a lábam amikor elmentem mellette. Közel. Olyan közel hogy beleharaphattam volna a nyakába. Átkozott legyek hogy vágyódom utána! Több mint 10 évvel fiatalabb nálam... Igazából mindegy is. Semmi közöm hozzá sem most, sem semmikor!