Talán néha pont egy épületes pofánrúgásra van szükségem, hogy ne zuhanjak tovább.
Egy szikla peremén landolva legalább eldönthetem leugorjak-e, vagy visszamásszak.
De most még nincs erőm.
Talán összeszedem magam, talán valami furcsa bábozódás, átalakulás jön.
Még nem tudom mi lesz, vagy mivé leszek.
Most kell a csönd. Hogy végre ne nyomják el a zavaró zajok, utasítások, mások ítéletei a saját hangom.
Káosz van bennem. Erősödnöm kellene érzelmileg. Támasz nélkül.
Hogy tudjam, legalább még elbírom egymagam. Ha másba kapaszkodom, ugyanilyen kiszolgáltatott maradok.
Pedig könnyebb lenne... de nem.
Csak kicsit elfáradtam és a fejem fölé ér a szar.
Megoldom. Megint.

Kicsi vagyok és fázom.
Sérült vagyok.
Reszketek.