Hmm, ideküldtek még egy fotóst. Kihallom a beszélgetésükből.
Kedves hangja van, de akkor is konkurencia.
Próbálok úgy tenni, mint aki nem veszi észre, dolgozom tovább.
Odajön köszönni. Felnézek, megáll bennem az ütő.
Igen, ő. Istenem...
Igyekszem a munkára is figyelni, de végig lopva bámulom, s beszélgetve gyorsan elmegy az idő.
Délutánra kinéztem magamnak még egy helyet, azt már csak a magam örömére.
Megfűzöm, hogy ebédeljünk együtt, s közben mesélek neki mit fogok keresni.
Elkísér! El sem hiszem. Ezt akartam, de hogy el is értem!? Időnyerés... vele!
Franc, nagyobb a süsnye mint gondoltam. És ki kérte ezt a hűvös szelet?
Beborult. Na, ez fog keresztbetenni nekem. Le fog lépni az időjárás miatt!
Viszont a vihar előtti állapotok megmozdították az állatokat is.
Nyüzsi van, csak épp azt nem találom, amit keresek.
He-he, felsülök és röhögni fog hogy igaza lett: "nem olyan könnyű ám megtalálni".
Görcsösen kutatok, már-már róla is kezdi elvonni a figyelmem.
-Jesszusom!
Iszonyatosat dörrent, s vele együtt nekiállt szakadni az ég.
Próbálom összekapni és menteni a gépet, remélem a fotóstáskám tényleg vízálló!
Hideg a víz, a szél sem segít. Körülnézek látom-e ebben az ítéletidőben.
Nem hagyott magamra és remek, ő legalább emlékszik merről kavarodtunk ide.
Tudtam hogy magamtól lutri visszatalálnom, de ez sosem érdekel.
Most viszont az autójáig a bugyim is átázott.
Ő is. A lába is csúszik a cipőjében, így vezetni sem lehet.
-Foglaltam éjszakára egy kulcsosházat, gyere be legalább megszáradni!
Nem akar. Tudtam! Kezdek lemondani róla, fejben már búcsúzkodom.
De azért még győzködöm kicsit, hogy ennyire szakadó esőben veszélyes, az orráig sem lát.
Beleegyezik. Beleegyezik! Ó, igen, örömtánc a lelkemben, torkomban a szívem.
Kicsi, két emeletes faház.
Lent a bejárati ajtóból egy konyhaszerűségbe lépünk.
Onnan egy lépcső fölfelé, a lépcső alatt egy tusoló mosdóval.
Fent csak egy hálószoba egy dupla és egy szimpla ággyal, egy akasztós szekrény egy éjjeliszekrénnyel.
Puritán, de otthonos és minden csupa fa. Tetszik.
-Szerintem dobáld te is ki az asztalra a cuccodat hogy száradjon! - és már pakolom is szét a sajátomat.
Bent kellemes meleg van, talán még melegebb is mint kellene, de kényelmetlen a vizes ruha.
Bemegyek a fürdőbe körülnézni. Remek, vannak törülközők!
-Nyugodtan menj, tusolj le és melegedj át! Amúgy is gyorsabban száradnak a ruháid, ha nincsenek rajtad!
Naná, hogy nem! Basszus, mintha be akartam volna menni kukkolni, vagy ellopnám közben a ruháját, mint egy dilis gyerek poénból, vagy... nem is
értem. Persze de, de akkor is! Inkább odaül a radiátor elé, míg nekiállok csinálni valami kaját.
Nem számítottam társaságra, remélem jó lesz neki is ez. Keresgélem az edényeket az idegen konyhában, mint aki még sosem főzött. De gáz!
-Mégis tusolok egyet ha nem gond! Amíg úgyis itt ügyködsz...
Gond? Dehogy gond! Széles vigyor: -Ok!
Izgulok, mint egy óvodás. Ott van tőlem pár lépésre és egy ajtóra pucéran, vizesen, habosan... Hmm. Tényleg tűrtőztetnem kell magam, hogy ne
menjek be! És ha csak az ajtóig és beszólnék, hogy kihozhatom-e a vizes ruháit? Á, nem, kiakadna rajtam. Baráti pókerarc fel, jól viselkedés On.
Inkább addig én is leveszem a csurom vizes cuccaim és feldobom a radiátorra száradni. Basszus, fehérneműben mászkáljak? Én? Legalább olyan
szégyenlős vagyok, mint ő, ha nem jobban. Megnézem az emeletet, de nem nyert. Franc!
Mire befejezem a kaját, ő is kész. Hallom, hogy már nem folyik a víz. Visszakapom magamra legalább a vizes farmerom.
Épp a felsőmért nyúlok, mikor megáll a fürdőajtóban maga köré tekert törülközőben, a vizes ruháival a kezében.
A haja még mindig vizes, folyik a szemöldökén egy vízcsepp. Most látom csak igazán milyen gyönyörűek a szemei!
Kérdőn és riadtan bámulunk egymásra. Majd szó nélkül visszarakom a felsőm és nyújtom a kezem az ő ruháiért.
Majdnem egál. Imádom hogy így láthatom, de nem bámulom. Tiszteletben tartani, nem hülyeséget csinálni!
Egy kisebb szabadkozás a kaja és tálalás milyenségéért és már fel is oldódunk látszólag.
Most olyan békés így vele. Kint csak még jobban tombol a vihar, a szél kisebb hurrikánnak is elmenne. De ő itt ül egy hangulatos kis faház
asztalánál velem. Velem! És egy szál törülközőben! Jól esik a meleg kaja is, de teljesen át vagyok fagyva. Nem merek elindulni a fürdőbe, félek
hogy addig nyoma vész. Megszökik... Végül ő szól rám, hogy menjek én is átmelegedni, jót fog tenni.
Míg a fürdőbe vonulok, ő bekapcsolja a laptopját. Talán marad. Szinte imádkozok magamban, hogy ne tűnjön el.
Ledobálom a ruháim a tus mellé a földre és megengedem a vizet. Végre meleg! Engedem a tarkómra, az arcomba...
Ahogy kezdenek kiolvadni a görcsbe állt izmaim, úgy enged ki a lelkem is. Elfog a sírás.
Zokogok a tus alatt, mint egy hibbant kiskamasz. És csak úgy zuhannak rám a forró cseppek. Folynak végig a libabőrös oldalamon, mint patakok
keresik a lábam hajlatait hogy végül a talpam alatt összeérjenek. Kényelmesen, lágyan simítom a bőröm a habokkal. Sietnék vissza, de kell egy kis
idő hogy összeszedjem magam. Próbálok mosolyt ragasztva lépni ki, immár én is egy törülközőben.
-Tudtad hogy itt nincs térerő? - fordul felém a laptop monitorjától.
-Nem. - És tényleg nem tudtam, de remélem nem emiatt fog nekiállni most szedelőzködni!
Odaterítem a ruháimat az övéi mellé, közben nyugtázom hogy még azok sem száradtak meg.
Leülök hozzá az asztalhoz beszélgetni. Jól elmegy az idő, már késő és sötét van, mire úgy döntünk felmegyünk pihenni egyet.
Úgysem tudunk menni sehová. A vihar bár azóta rosszabb nem lett, jobb sem. A felsők már javarészt szárazak, a nadrágok és cipők még vizesek.
Kisebb csatában ráveszem, hogy aludjon ő a dupla ágyban. Én kisebb vagyok, kényelmesen elférek a simán is.
Azért apró kísérletként még odatelepszem az ágy végébe beszélgetni. Semmi sem lesz, de legalább közelebb lehetek hozzá egy kicsit.
Nem bírok elaludni. Fészkelődöm, de csak halkan hogy ne zavarjam. Franc, inkább felülök. Milyen szép ahogy ott fekszik! És milyen álomszerű, kontrasztos látvány az ablak mögött szakadó eső, szálló falevelekkel a süvítő szélben és a halk szuszogása, a gyönyörű, békés arca az ablakon át beszűrődő fényben. Mint egy festmény. Kedvem lenne lefotózni, de a zár csapódása... Nem. Inkább beleégetem az emlékezetembe.
Lesettenkedem. Szomjas is vagyok és kíváncsi is hogy megszáradtak-e már a ruháink. Megreccsen egy lépcsőfok, ajj... Megállok, de semmi nesz fentről. Ruhák pipa, átrakom őket egy konyhaszékre. Cipők is akalulnak, de inkább felrakom őket a radiátorra, úgy a biztos.
Bemegyek a fürdőbe, bámulom a félhomályban a zuhanyzót. Ott állt bennt anyaszült meztelenül. Magam elé képzelem, majd a parányi ablak felé fordulok csukott szemekkel. Szinte érzem a bőrömön a kint süvítő szelet, libabőrös leszek hirtelen. Az arcomba világító Holdat el - eltakarja egy lengedező faág. Alábbhagy az eső. Szorítónak érzem a törülközőt magam körül. Meglazítom, majd csak úgy tartom a hátam mögött, mint egy köpenyt. Körbe forgok vele, de egyszer csak valami a vállamhoz ér. Kinyitom a szemem... ott áll és mosolyog rám.
-Mit csinálsz? - kérdi.
-Semmit! - és hirtelen magam elé kapom a leengedett törülközőt. -Csak nem tudtam aludni. Én keltettelek fel? - nézek fel rá kétségbeesetten.
-Nem. - A hangja megnyugtató, kedves. Még mindig mosolyog rám és végigsimítja az arcom. Aztán a vállam. Egy gyengéd mozdulattal kihúzza a kezeim közül a törülköző sarkait. Elengedi. Mintha megfagyna az idő, perceknek érzem ahogy a földre hull. Annyi minden cikázik a fejemben, hogy képtelen vagyok reagálni. -Szép vagy! - szólal meg újra.
Tudom hogy nem és még félek is. Most mit mondjak? Vagy mit csináljak? Vele... Vele! Csak állok ott és érzem ahogy megy ki minden erő belőlem.
Simítja tovább a bőröm, mosolyog rám. Mintha áram rázna meg, mikor a melleimen siklik át a keze. Halad lefelé, úgy érzem fuldoklok. Lehajol és megcsókol a köldökön fölött. Belekapaszkodok a mosdókagylóba, hogy össze ne essek. Nem merek megszólalni. Egy szó ordít a fejemben, de félek kimondani. Félek hogy azzal tönkretennék mindent. És úgy is tudja, tudnia kell! Már rég...
Lejjebb és lejjebb csókol. Jobb kezével enyhén megtolja a bal térdhajlatom, automatikusan emelkedik a lábam. Elharapott sikoly... igen, odaért.
Próbálnám magamban tartani, de kiszabadul egy-egy halk nyögés. Finoman eltolom a fejét mielőtt kivégezne.
Vágytól bódultan zuhanok térdre elé. Kételyek nélkül tépem le a törülközőt a derekáról és fogom, csókolom, nyelem, ízlelgetem, mint egy halálra éheztetett. Életfogytiglan tudnám csinálni, rajongva imádom!
Egy pillanatra mintha megremegnének a lábai.. Már tol is el, húz fel magához, már nem finoman simít. Úgy markol hogy érezzem hogy akar.
Szembe állok vele, majd elkezdek kihátrálni a fürdőből. Felülök a konyhaasztalra, a dereka köré fonom a lábaim. Vágyom rá, de mielőtt megkap, azt akarom hogy megcsókoljon. Érzi a rezzenő távtartást a combjaimban, végre a szemembe néz.
Talán nem ért. Talán nagyon is. Talán most tántorítom el. Talán kibújik belőle az állat és tekintet nélkül hagyja a várakozásom.
Meghalok úgy vágyom rá! Hatalmas kezeit rajtam pihenteti. Feladom! Elhajtom a fejem és átölelem. Már nedvesek a szemeim, de nem láthatja.
Más ajkaimhoz ér épp, a testem válaszol. Bizsereg, remeg, duzzad, forrón befogad...
Ölelem magamhoz, de eluralkodik rajtam az érzés. Ívben feszül hátra a hátam, a hajam az asztal lapján szétterül. A gyönyör hullámaira önkéntelenül szorítják közelebb a lábaim, hagyják el a sóhajok a ziháló nyakam.
