Téli depresszió után tavaszi fáradtság?
Nem mondanám...
Hol jobb, hol kevésbé, hol kaotikus, hol nem érdekel semmi.

Nem vagyok képes kikeveredni úgy igazán a vírusokból (vagy influenzából?) sem.
Hol ez, hol az tör rám. Gyerekek detto.
Már tarkón fognak minket vágni az oviban, vagy hívják a gyámosokat...
Pedig alapvetően nem vagyunk beteges társaság. De ez az elmúlt időszak, katasztrófa.

Tegnap kis híjján kitörtem a lábam és a derekam.
Q nekiállt előregurulni az autóval, míg én épp ltettem be a kicsit.
Aztán ma hajnalban a törpe rúgta ki a bal szemem, este egy parázs a jobb szemem.
Megint egész éjjel nem tudtam aludni, csak járkáltam, meg bámultam a falat.

Nem haladok sem a képszerkesztésekkel megint, sem a pakolással.
A 3 héttel későbbre adott időpontra nem tudtam elmenni a szájsebészhez.
Most megint hetekkel későbbre kaptam időpontot.
Röhej, hogy közben 3-4× bedurrannak, majd leapadnak a törött fogaim.
A varrásom viszket, de már tűkön ülve várom a következőt.
Illetve hogy az összes meglegyen végre!
Tamás is április végéig be van táblázva...

Még a fát sem szedtük le.
Stúdiót sem próbáltam ki.
De legalább tegnap koszorúcskán a Sigmát igen.
A fények borzalmasak voltak, de szépen rajzol az látszik.

Várom már a tavaszt. Talán életemben először.
Menni ki, menni fotózni.
Keresni a lepkéket, pókokat, szitákat, csinálni a modellfotózásokat.
És talán jönnek. Talán jó lesz. Talán tanulok majd. Talán...
Na, a könyveket is végig kellene még addig olvasnom mind!
Hhh, csak fogna az agyam, csak lenne megint motivációm.
De nincs. Miért nem kerül elő? Megbántottam?

Ezer és egy dolog kavarog a fejemben.
Nem hagynak pihenni, nem hagynak koncentrálni.
Érzések, érzelmek tőlem, felém, tőlük, feléjük.
Kritikák, elvárások, sértődések, megbánások, elbeszélés egymás mellett.
És mi marad mindig? Csak a fájdalom.

Heti mottó:
...és mikor a királylány mindenkit kikosarazott,
rájött, hogy ő is csak egy sötét paraszt magában...