El akar venni.
Azt hiszem most jó volt hogy messze és írásban...
Nehezen jöttem volna jól ki a döbbent pofámmal és leblokkolt agyammal.
Szerintem vagy egy percig nem csak pislogni, de még levegőt venni is elfelejtettem.
Magyaráznám újra mekkora butaság... de már jópárszor megtettem.
Pillanatnyilag marad az agyfagy, a simogató félmosoly, a torokszorító féltés, az időtlenség nyugalma és fájdalma.

És mikor máskor kerülne elő Ő, mint ma.
Villámcsapásszerű időzítésből még mindig jeles.

Múlt éjjel kint voltam bámulni a fagyott utca fényeit.
Írni akartam... talán ma. A foszlányokat még látom magam előtt.
Érezni vágyom.