Lószarra nincs pénzünk, de érkezik a huszonezres csomag.
Dugdossa az előtérben, mint egy rossz óvodás, mikor nem is ő vette át.
Már ismerem a f@szságait, de azért egy esélyt adva rákérdezek: -"Vitamin."
Egyre több meg nem beszélt rendelés, de egy szavam sem lehet, ő a kereső fél, neki lehet...
Persze ha most megkérdezném, hogy egy új miatt kell-e, vagy egy meglévő nem elégedett a teljesítményével, én lennék a világ szarja.
Hhh...
Mindeközben a nagyfiam, akivel hetek óta a továbbtanulásról diskurálunk, halomra szedi az 1-eseket, 2-eket.
Mióta hazaértem, még nem méltóztatott köszönni (3 órája), megállás nélkül káromkodva ordibál, mert épp játszik valakikkel online és épp szétveri a billentyűzetet az egérrel.
B.ssza+
Ma megint sikerült kritikán alulit homorítanom, hiába nyugtat az oktatóm.
"Vizsgakész..." persze. Olyat fogok zakózni, hogy a szomszéd városban is hallani fogják.
Pedig az oktatóm jó. És béna sem vagyok.
Csak... ja a túlgondolás, meg az önbizalom.
Tegnap az észbontókban volt két igazán debil kis affektálós nyafigép.
Közöltem, hogy ha pasi lennék, ezektől öngyilkos lenne a szemem, visszafordulna a medencémbe a farkam és telibe hánynám őket, ha a közelembe jönnének.
Mire Q: "Ezek még férfi szemmel is katasztrófák."
Ha-ha-ha, röhögne a vakbelem, ha nem ugyan ilyeneket szedegetne mellettem!
És akkor még ő jön azzal, hogy nincs önbizalmam?
Mikor a legutolsó bulldogharapásos pofájú, beszédhibás, affektálós kis debilt is többre tartja, mint a házasságunkat?
Amikor tényleg a legalja közvécé-szukák fertőzéseinek összeszedése fontosabb neki, mint én?
MI a gyerekeivel?!?
És akkor még valaki önbizalomról akar nekem papolni?!?
Na menjetek ám...
Amúgy kissé belefáradtam már a dedótanítgatásba is.
Nincs türelmem mások hangulatingadozásaihoz, kíváncsiskodásaihoz, beleokoskodásaihoz, majd ő eldönti helyettem mit kellene / mit fogok éreznihez...
Lehet leszakadni rólam.