...ahogy ülsz mellettem Édenben egy sziklaparton.
Az oldaladhoz ér a vállam, a felőlem lévő karoddal a hátam mögött támaszkodsz.
Mesélsz, magyarázol és én imádom hallgatni a hangod.
Kellemes, mély, megnyugtató.
Nem is tudom a táj szebb-e vagy a mosolygós csillogás a szemeidben... tökéletes és idilli.

Rózsaszínes narancsra festi a lemenő Nap a felhők peremét, mely tükröződik a kristálytiszta bányatóban.
A madarak éneke lassanként elcsitul, átveszik a békák, tücskök, sáskák a tompuló fények háttérzenéjét.
Hűl a levegő, ezernyi apró pihe a bőrömön az égnek meredve kéri vissza az éltető meleget.
Próbálok közelebb húzódni, szinte belebújok az oldaladba.
Elmosolyodom a gondolatra... oldalbordáddá válni...
Micsoda butuska, lányosan romantikus ez pont tőlem.
De melletted más vagyok.
Még magam számára is új és idegen.
Jó elbújni a hűvös, zord világ elől a biztonságot nyújtó melegedben.
S te hagyod, sőt átölelsz.
Talán tudod is mi játszódik le bennem.
Szeretném hinni...

Már látszik pár csillag is a Hold körül.
Az ég alja még bíborban ég, de a sziklák és ágak már árnyakként sejlenek.
Belekulcsolod ujjaid az ujjaim közé, a tenyered a tenyeremhez ér.
Kikerülöd a sorompót, én átbújok alatta.
Az autó oldalának dőlve bámulok az ég felé.
Ezer és egyszer láttam már, mégis mindig más.
Most különösen szép. Nekem. Te szépíted meg.
A kis település elnémult. Már néha-néha sem suhan el jármű a pici patak túloldalán.
Olyan, mintha csak ketten lennénk széles e világon.
Te is felnézel a csillagokba, s én az arcod bámulom hogy játszik a Holdfény rajta.
Visszanézel, merengő tekintetem a tiédbe olvad.
Vágyom az érintésedre, a közelségedre...
Váratsz. Szereted ezt a játékot.
Ugyanúgy, ahogy én. Megcsókolsz.
Belehalok. Újjáéledek.

Hűvös ujjaid finoman bújnak a felsőm széle alá.
Óvatosan és lassan bontasz le minden egyes ruhadarabot.
Mintha egy burok, egy héj lenne, ami alatt félő hogy összetörök, elillanok.
Érintéseid puhák, csókjaid lágyak.
Simogatják a lelkem.
Az autó ülésének és helyszűkének kényelmetlenségei még viccesek is veled.
Cinkos mosolyok...
Az öledbe húzol. Föléd térdelek.
Most én játszom, most én várok.
Lassan ereszkedem, magamba fogadva Téged.
A szívembe, a lelkembe, a bizalmamba, az életembe.
Mintha csak az én döntésem volna... pedig már rég megtörtént velem.
A beleszólásom nélkül olvadt eggyé veled a lelkem.
A szívem része lettél, minden dobbanás Érted éltet.
Magamba fogadlak.
Minden apró pontom forr, ahol selymes bőrödhöz ér.
Minden lassú mozdulattal egyre mélyebbre szívom mámorító illatod.
Sóhajaim mordulásodba vesznek az éj sötét csöndjébe.
Izmaid megfeszülnek...
A tarkódra csúsztatom kezeim, gyengéden csókolom finom szádat.
Selymes lüktetés.

Belehalok. Újjáéledek.
Néha félálomban elképzellek...