Ő hívott, de hirtelen "most nem jó, majd mindjárt visszahívlak"...
A gyerek lent alszik, 40 percet vártam az emeleten a kezemben a telefonnal.
Azóta sincs "mindjárt".
Legszívesebben közöltem volna a "furába váltó" hangjával, hogy örülök neki, hogy ennyire elfoglalja magát, hogy rám már mégsem tart igényt, hogy épp van más...
De mindig csak várok.
Már gőzöm sincs mire és mit remélek.
Úgy igazán semmit.
Max azt, hogy egyszer a sok "megfogtad vele az Isten lábát" véleményű ember számára is kiderüljön milyen.
Hogy a legkisebbik húzásai voltak, mikor terhesen vártam haza, ő meg az exnejét döngette.
Hogy átállt mellőlem 9 hónapos terhesen a postán az exneje mellé, hogy ő a férje.
Hogy már a bevásárlókocsiban ült a lányunk, még az ő képét nézegette az apja tárcájában.
Tényleg apróságok a többihez képest.

Én meg még olyan apróságokon is zokogok a lelkemben, mint a tönkretett holmijaink, emlékeink a garázsban, amiket kidobott oda.

A nagyfiam koleszos, ha végre nekem lenne hétvégém, akkor sem nagyon van itt.
A középső úgy néz ki Pécsre fog bejárni középiskolába.
Átellenes irányba, mint amerre a kicsiket hordom.
És szerintem nem sokáig lesz lelkes, hogy hajnalban keljen, este jöjjön, ő sem sokáig lesz bejárós.
"Elkopnak" mellőlem a gyerekeim is.
És egyre többet hazudnak.
A kicsik is.
Nem csak nekem.

Nem vagyok jól sem így, sem úgy.
De még mindig félek őket egyedül hagyni.
A nagyokat valószínűleg látszólag nem nagyon viselné meg, de a kicsiket...
És mi lenne velük az apjuk mellett nélkülem?

Néha szeretném megkérdezni emlékszik-e milyen voltam boldognak, életvidámnak.
Tudom, hogy tetszett neki.
Sugároztam a szeretetet és töltöttem vele mindenkit körülöttem.
De most...?!
Hogy legyek így elég türelmes, kedves, lelkes, bármi pozitív?
Mikor a legszívesebben elbújnék egy sötét szoba sarkába összekucorodni és ki sem jönnék onnan többet.
Nekem tényleg elég lett volna ha legalább a fele igaz a szövegeinek.
Hogy őszinte és hűséges lesz, jól fog bánni a gyerekeimmel...
Boldog lettem volna.
Elhittem és boldog voltam egy nagyon rövid ideig.
Most ő boldog hogy ennyire összetört mindent?
Az atombomba kíméletesebben pusztít.

Most nem jó?
Már nem is lesz.