Azt hiszem tettem egy újabb lépést a felnőtté válás felé.
Fáj, összezavar, lezárom.
Nem engedek kusza érzéseknek, sem jelen, sem múlbéli dolgokról.
Nem hatódok meg mások érzésein, a sajátjaimat is elnyomom.
Lezárok, bezárok és befejezek minden olyat ami zavar a munkáim elvégzésében,
ami megzavarja a hideg, üres, rutinszerű életemet.
Nem engedhetem meg magamnak hogy fájjon. Hogy bárki további sérüléseket okozhasson bennem.

Tegnap este egy akciónak induló, végül romantikussá váló filmet néztünk.
Csak színészek. Csak színjáték. Nincs olyan hogy szerelem!
Van testi vonzódás, gyerekes ragaszkodás, anyagi függés, de szerelem NINCS.
Édes, bárgyú tekintettel nyáladzás? Ó, te szegény kis naív pára.
Hogy fog ez neked fájni...

Érzelmek. Múlandók, így lényegtelenek.
Most dühös vagy? És mond csak, akire dühös vagy annak fáj?
Az érez bármit is? Vagy csak magadat rombolod vele?!?
Naugye...