...és még nincs vége!

Reggel vinnyogás, "utálom az ovit", "fáradt vagyok" és társai.
Oké, amíg ők még fetrengenek, lemegyek összekészülni.
Erre ott a két nagyobb. "Elaludtunk", "szarul vagyunk", stb.
Éljen!

Bepateroltam őket a kondiszobába amíg összeszedtem a két kicsit, különben sosem indultunk volna el.
Megyünk a buszmegálló felé, Manó nekiáll hisztizni hogy a tegnap szerzett cipő nyomja a lábát.
Kértem hogy bírja ki az oviig, délután viszek neki másikat hazafelére.
Hiszti és nyifogás, a busz elment az orrunk előtt.
Oké, akkor menjünk haza cipőt cserélni.
Közben rászóltam a srácokra, hogy csipkedjék magukat le az orvoshoz.
Ha már lógnak, legalább igazolásuk legyen.

Nagy nehezen sikerült végre elindulnunk, másztunk le az oviba gyalog.
Kivételesen nem vittem magammal semmit.
Ennek eredménye, hogy vagy 30 pókot láttam csak lefelé, máskor órákig üldözöm, hogy találjak kettőt.
(pl ferox nőstényt még sosem láttam nappal mászkálni, bezzeg most)
Meg hogy be kellett volna fizetni valami előadás látogatást az oviban, persze pénztárcát sem vittem.
Mire az út közepéhez értünk, már ment a visítás, hogy elfáradtak.
Aztán az oviban, hogy ők utálják és nem akarnak bemenni a csoportszobába.
A délelőtt további részében Danit hallgattam hogy anyázik a telefonjával (játszott).

Délben gondoltam viszem magammal a két nagyot.
Egyrészt a kicsik örülni fognak nekik, másrészt ők is tudnak úgy velünk lenni visszafelé a játszón.
Már lefele égettek hogy idiótán viselkedtek és hangoskodtak.
Az óvodában Dani rohangált, a főtéren összeverekedtek a padon.
A játszón kb 1000× szóltam rájuk hogy ne csináljanak olyanokat, amik veszélyesek a kicsiknek.
Aztán mindenért külön is szóltam:
"ne lógj a hintán fejjel lefelé"
"ne rángasd le a másikat a hintáról menet közben"
"ne dobáljátok egymást a hinták alatti mulccsal"
'ne rángasd a másikat a döcin"
stb.
A vége az lett, hogy csak mázli hogy nem lett komoly baj + Isti annyira megijesztette Manót a hülyeségével,
hogy fél órát bőgött.
Ekkor zavartam haza a francba onnan.
Ekkor kezdett el Bodó ordítani vele hogy "hülye, szar anya" és kirohant a főút szélére.
A frászt kaptam, de mikor láttam hogy duzzogva leült, akkor csak figyeltem.
Manó nekiállt homokozni kicsit a kislánnyal, akivel szokott játszani, Dani tovább őrjöngött a körforgón.
Aztán Bodó felállt és elkezdett körülnézelődni az út szélén, mint aki át akar menni.
Szóltam a két középsőnek, hogy most indulunk, mielőtt a kicsi egyedül lemászkál az útra.
Manó persze bőgött, hogy nem tud tovább játszani a kislánnyal, ő még homokozni akart.
Utolértük Bodót, aki tovább ordibált velem (hülye, bunkó, fasz, szar anya).
Makacskodott, hogy nem akar hazamenni, elköltözik tőlünk.
Aztán jött az hogy jön de csak mögöttünk és "ha akkora leszek mint apa, akkor agyonverlek".
Aztán ezt hallgattam hazáig.
Isti meg közben már bent telefonozott.

Manó bőgött, Bodó szapulva ordított...
...én meg végül rájuk vágtam az ajtót, bezártam és leültem a gang lépcsőjére.
Vagy negyed órán át hallgattam hogy Manó most már utánam bőg, Dani mindent leszarva fütyörészik,
Bodó tovább ordít hogy "hülye, szar anya" és hozzátársult Isti idegbetegen visítva hogy mindenki kussoljon el.
Nem bírtam tovább, bementem.
Átöltöztettem őket, adtam nekik inni, enni, lemosogattam, felsöpörtem és most itt vagyok.
Várom hogy megjelenjen a kapuban és ellopjon.
Megmentsen ebből.
Amit igazából nem is akarok itthagyni, mert szeretem őket...
De gyűlölök minden napot. Utálom már csinálni!
Hiába próbálom kedvesen (tojnak a fejemre) vagy erélyesen (utálnak) a vége hogy csődöt mondok.
Pedig azt hittem nem vagyok rossz anya.
Igyekszem, szeretem őket. A szarból is várat építek.

Muszáj elhinnem hogy egyszer itt lesz a kapuban.
Hogy látni fogom, hogy megölelhetem.
Megbolondulok.