Tegnap egész este evett a penész, lelkiismeretfurdalásom volt a fejemben lejátszódó gondolataim miatt, az érzéseim miatt.
Aztán ma kb vártam mikor jön oda a "nemisismerem csakegytörzsutas" kiscsaj megskalpolni, hogy a pasija mellett megyek az utcán.
Igen, a férjem.
A héten kiléptem 2 csoportból, mert megláttam a másik -nét, majd a lófejű, agyhalott exét.
Azaz a mellettem lévő szeretőit, de mindegy is honnan nézzük.
Ma egy ismerősöm posztja alatt egy szintén mellettem futó rusnya, vén, dagadt kurva kommentje.
Ilyenkor mindig elkap a hányinger. Komolyan. Néha remegek az idegtől, mostanában jobbára ez elmarad, mert már leszarom.
De a hányinger tartós.
Hányok hogy miket csinált mellettem, hányok hogy hány hazugságát hittem el annó, hányok hogy közben én szerettem.
Hányok hogy mi a szarokhoz nyúlt hozzá, hányok hogy mi a szarok nyúltak hozzá és legfőképp hányok hogy hozzám nyúlt!

Nem vagyok az első. Nem vagyok az utolsó. Nem vagyok sem szeretett, sem szerető.
Nem tudja azt sem hányadik vagyok a sorban, ahogy azt sem hányan vannak még utánam / mellettem.
Nem vagyok senki!
Elfogadom. Nem kellek senkinek. Még barátnak sem. Nem kell vígasztalni, nem kell hozzámszólni.
Egy selejt, szar, senki vagyok. Vagy még az sem...